Jó 2024. áprilisban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2024. április 12.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A liftre többször kellett várni. Kevésnek bizonyult főleg a reggeli és esti órákban. Többször pihentünk a Panoráma hotelben, a felújítás óta először. Kerestük a korábban megszokott, nyomtatott tájékoztatást a hotelről. Az egyik vendégtől tudtuk meg, hogy a TV-ben találjuk meg. Ennek ellenére összességében elégedettek voltunk.
Altalában olyan volt mint amilyenre számitottunk. Ami kevésbbé tetszett; Az igért parkoló helyett, egy távolabbi, szük parkolóba irányitottak. A 6 nap alatt nem takarítottak a szobában, általában a tavalyhoz képest esett a szinvonal(takaritás hiázott általában az egész szállóban, kopott,...
Előszőr kétkedve mentünk el Hévízre. Az is igaz, hogy az egyik barátunk ajánlására foglaltuk le a szállást 4 éjszakára. Nem igen kell részletezni, hogy a második napon meg hosszabbítottuk az ott létet 1 nappal. Az ellátással nem volt semmi kifogásunk, sőt kitünő volt. A fedett gyógyfürdő pedig...
A fürdőszobába kellene az ajtóra, vagy valahová akasztó, mert zuhanyozáskor nincs hová tenni a törülközőt. A zuhany tálca mellé is kellene valami kapaszkodó, mert nagyon csúszik a vizes talaj, és nincs mibe kapaszkodni. A fürdőszobai szőnyeget naponta kellene cserélni. Kérésre kaptam...