Nem hagyom ki, dehogy!

Már Hódmezővásárhely szinte mindenét méltattam, ez a tájház meg úgy tűnhet, kimaradt. Pedig itt kezdtem az egész Dél-csongrádi kirándulást, ebben a házban! Egy nagyon kedves társam akadt, aki itt dolgozik, bejártuk vele ezt az egész tanyát, gazdaságot, majd a kopáncsi tanyamúzeumot is, meg a Papi-féle szélmalmot. Tájjellegű népművészeti anyag mindhárom helyszínen akadt bőven, magyarázat nélkül egy kicsit elboldogultam volna, elég profi tájházas vagyok már, de azért csak egy bizonyos szintig terjednek az ismereteim. A vezetőmnek meg a kisujjában volt minden, mintha személyes kötődések fűznék a helyekhez, tárgyakhoz, szívesen mesélt volna akármeddig, ha nem lett volna kurta a napom. Mi is a lényegesen más itt... például az, hogy ez a ház bent van szinte a város közepén, aztán jött a tébolyult városrendezés, buldózerek túrták a környéket, szép új világ gyanánt lakótelepek szökkentek szárba sorban, amikor valaki végre a lánctalpak elé vetette magát, mint a diák a Tienanmen téren, hogy állj, állj, elvtársak állj, ezt a házat ne, ez maradjon itt mementóként. És így menekült meg a pusztulástól. A lakótelep körbeveszi, jellemző, hogy kb. 100 méterre onnan megkérdeztem két járókelőt. hogy hol van a tájház, hát ők aztán soha nem hallottak róla... ahogy ez már lenni szokott. De még valami... bizonyos képeken látszik, a ház belső részében festett a plafon! Ilyent nem nagyon látsz máshol, mintha a kazettás református templomok plafonját látnád! Meg az a Házi áldás is! Abszolút eltérő a szöveg a minden vásáron kapható bóvli háziáldásoktól, ez tényleg egy itteni jellegzetesség! De nem fogom az egész házat elmesélni, akit érdekel, úgyis el fog ide jönni ezért! Akit meg nem, az hát úgy marad.