Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Ronda foltok a történelmen

Román megszállás áldozatainak emlékműve HódmezővásárhelyRomán megszállás áldozatainak emlékműve Hódmezővásárhely a térképen

Érdekes 2024. februárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. február 22.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Amiről az emlékmű hallgat... Ha keletre indulsz el Hódmezővásárhelyről, megtalálod az út mentén ezt a viszonylag egyszerű emlékművet, ami rettenetes dolgot takar. Amikor a Tanácsköztársaság idején itt román megszállás volt, akkor egy tömeggyilkosság történt ezen a helyen, amit kissé rosszul kommunikál az emlékhely. Az egyszerű kaszásparaszt kiránduló nyilván úgy értelmezi, hogy jaj, hát a mocskos szőröstalpú románok itt voltak, aztán ölték az ártatlan magyart. A valóság azért egy kicsit árnyaltabb ennél. Történt ugyanis, hogy egy tanyák között bujkáló magyar katonaszökevény, bizonyos Berényi László beöltözött román hadnagynak, kinevezte magát román rendőrnek is, fosztogatott, erőszakoskodott a városban, azután összeterelt jónéhány magyar foglyot, kivitte őket messze a határba, még útközben is elfogott néhányat, és ott agyonlőtte vagy lövette a szerencsétleneket. 56 embert, majd tömegsírba dobták őket. Később persze, amikor a dolog kiderült, a románok elfogták Berényit, deresre húzták, majd ki is végezték, de a fekete folt, a kabátlopási úgy rajta maradt a román hadseregen, úgy is marad már ezen az emlékművön is.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (6)
Román megszállás áldozatainak emlékműve Hódmezővásárhely - Külső képRomán megszállás áldozatainak emlékműve Hódmezővásárhely - EgyébRomán megszállás áldozatainak emlékműve Hódmezővásárhely - EgyébRomán megszállás áldozatainak emlékműve Hódmezővásárhely - EgyébRomán megszállás áldozatainak emlékműve Hódmezővásárhely - EgyébRomán megszállás áldozatainak emlékműve Hódmezővásárhely - Külső kép
Népszerű szállások a környéken
Hotel Ginkgo Hódmezővásárhely - Napi árak reggelis ellátással
Napi árak reggelis ellátással
2024.12.31-ig
Hotel Ginkgo Hódmezővásárhely
35.000 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Hotel Elixír Mórahalom - 2 éjszakás ajánlat
2 éjszakás ajánlat
2024.12.21-ig
Hotel Elixír Mórahalom
95.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom - Kedvezményes ár félpanzióval
Kedvezményes ár félpanzióval
2024.12.20-ig
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
103.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval