Látnivaló (szó szerint)

Szóval, a hely története az, hogy élt, éldegélt itt a pásztor, oszt legeltette a nyáját, de a gyermek meg vak volt. De sebaj, mert itt feltör egy forrás, annak vizével párszor átmosta a gyerek szemét, na, oszt erre az látni kezdett. Amikor meg felnőtt a hajdani világtalan, faragott hálából egy szobrot, ami ma itt van, a kápolnában. Csak arra gondolok, hogy a tudomány meg milyen sekélyes. Sok évig tanultunk sokadmagammal, hogy vakszakos gyógypedagógusok legyünk, és csak ennyit kellett volna csinálni, ide kihozni a gyerekeket, aztán mosogatni a szemüket. Valami működik ebből az izéből, mert ma is volt egy amolyan félkegyelmű típusú ember hozott szatyorban sok-ok palackot, megtölteni a szent vízzel. Hát csak nem csinálná, ha nem hatna. De mindenesetre... a vak srác, a későbbi faragó szobra ott van a kertben. Ráadásul megleltem a sokadik Lourdes-i barlangomat, Máriával, Bernadette-tel, tokkal, vonóval. Bevallom, a kútból nem ittam, de azért ravaszul kenegettem magam a felpumpált vízzel, hátha segít. A környék szép, a 2-es útról csak 2-3 perc, és megér egy ilyen kitérőt. A lejtőn, valami magánfarmon lámák is búslakodnak, szamarakkal egy karámba kárhoztatva.