Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kellemes fürdőzés, pocsék ebéd...

Igali Gyógyfürdő IgalIgali Gyógyfürdő Igal a térképen

Érdekes 2016. szeptemberben, családjával járt ittÉrtékelt: 2016. november 13.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Családommal látogattunk el ide az ősz elején. A fürdő igen jó hangulatú, nem túlzsúfolt, igény szerint választhattunk a többféle hőfokú és fajtájú víz között. Ami annyira nem tetszett, hogy az egyetlen fajta (kinti) csúszdán lecsúszva nagyon hideg vízbe érkeztünk-szeptember elején már annyira nem is volt jó idő-így nem is használtuk ki annyira a csúszdát. Nyáron ez nyilván nem probléma. A másik negatív élményünk az egyik strandbüfében volt, ahol ebédeltünk. A pincéreknek fogalma sem volt róla, hogy mi lenne a dolguk, mit illik és mit nem. Nekem nem hozott étkészletet, elvitte a salátát előlünk, mielőtt megehettük volna, maga az étel sem volt valami finom vagy friss, pedig a menüt választottuk. Egyes helyeken fagylaltot sem igazán érdemes venni a higiéniára nem igazán figyelnek oda, a kiszolgáló hölgyre pedig elég sokat kellett várni, hogy megjelenjen. De maga a fürdő nekünk tetszett, különösen, hogy ám maguk a medencék nem voltak nagyok, elég sok fajta volt-mind kint, mint bent. Plusz pont, hogy van több szauna is. Csak ajánlani tudom, főleg azoknak, akik nem szeretik a túlzott nyüzsgést a fürdőhelyeken.
Milyennek találod ezt az értékelést?

Igali Gyógyfürdő további értékelései

2023.09.30gyerekekkel
Érdekes
Előzetesen már sokat hallottunk az igali gyógyfürdőről. Mivel sajnos rossz időt fogtunk ki a nyaralásunk alatt, elutaztunk ide. Nyitásra mentünk, de már akkor hosszú volt a sor, de viszonylag gyorsan bejutottunk. Kikértük a szekrényeinket, majd mentünk is a medencékhez. Sajnos már olyan sokan...
2023.09.27gyerekekkel
Kihagyhatatlan
Július végén a Balatonnál nyaraltunk és mint oly sokszor volt pár hűvös,esős napunk.Akkor döntöttük el,hogy elmegyünk egy kis thermál fürdőzésre,amit nem bántunk meg.Mikor odaértünk elsőre kicsit megijedtünk,mert rossz idő lévén rengetegen álltak sorba a pénztárnál.Viszont ahogy beértünk a sok...
2023.05.15a párjával
Kihagyhatatlan
Minden hónapban 3 napot eltöltünk itt.Évek óta visszajárunk kedves segítőkész emberek a településen nem tudsz úgy végigmenni az utcán,hogy ne köszönnének az emberek.A fürdővíz jót tesz nekünk.Amíg tehetjük visszajárunk a fürdő területén lévő vendégszoba kulturált tiszta. Mindenkinek csak ajánlani...
Népszerű szállások a környéken
Thermal Panzió Igal - Pihentető hétköznapok
Pihentető hétköznapok
2024.12.20-ig
Thermal Panzió Igal
149.900 Ft / 2 fő / 4 éj-től félpanzióval
Danubius Hotel Annabella Balatonfüred - Hajókázás a Balatonon
Hajókázás a Balatonon
04.22-10.11.
Danubius Hotel Annabella Balatonfüred
46.200 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
CE Plaza Hotel Siófok - Négycsillagos wellness teljes ellátással
Négycsillagos wellness teljes ellátással
2024.06.02-ig
CE Plaza Hotel Siófok
74.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től teljes panzióval