Örvendjünk hát!

Jászapátiban elszenvedtem egy kudarcot a felújított és nemrég átadott zsinagógával kapcsolatban, mit csinál ilyenkor az ember? Hát katolikus templommal vigasztalódik. Pompázatos létesítmény, uralja a teret ez a zöld parkkal körülvett kéttornyú. Szakrális élmény: bent néma csend, a vastag falak kizárják valahová a zajt, te csak ott forgolódsz, gyönyörködsz a szótlan áhítatban, ilyenkor ketten vagytok bent mindig, Isten és te. Na, és ebben a gyönyörű csendben egyszer csak valaki jól hallhatóan lehúz egy WC-t. Anyám! Egy templomban nincs WC, hogy is nézne már az ki, Isten nem jár WC-re, már milyen lenne, hogy a kozmikus salakanyag ott kerengene a világűrben. De Jézus vagy Mária esetleg igen. Amikor azt hiszik, hogy egyedül vannak, talán. És akkor mit mondok, ha kijön a Megváltó, igazgatja az ágyékkötőjét zavartan, hogy ugyan már, Szent Atyám bárkivel előfordul, emberek vagyunk, na. Hát erre készültem, amikor a falnál lévő paravánféleség mögül kijött egy takarítónő vagy gondnok... így aztán dícsértessékeltük egymást. De a templom nem csak gyönyörű, de nyitva is van, szabadon látogatható. És nem csak az én kedvemért, hanem mindig. Szóval ez egy normálkis hely. Külön felhívnám a figyelmet arra táblára, a jászemlékre. Nem voltak magyarok és mégis magyarok voltak, sajátjuknak tekintették ezt a hazát, harcoltak érte, megváltották magukat, szóval. de mi a jóistenért nem tudunk ugyanígy ellenni a világ összes nemzetiségével? Mi a kányáért fogadunk el egyes nemzeteket, másokat meg nem? Nem is kéne többet harcolni senki ellen. És Jézus is mennyivel jobban örülne neki.