Bevallom, hogy "kávézó" szó is csábított, de az is a lipótira vonatkozik, erre nem. De akkor mi van itt? Itt van egy bájos kislány, akit szerettem, mert kedves volt, előzékeny, meg még háromféle dologról beszélhetünk: csavaros tölcséres fagyi gépből, jégkása, vagy valami gyári üdítő. Kávé nincs. Mi legyen? A csavarost elvetettem, mint ötletet. Legyen jégkása, bár attól mindig erősen megfájdul a fejem, meg a mellkasom. De más mártírok is feláldozták magukat a történelem során, van, aki máglyán, van, aki kereszten, vagy kerékbe törve, ennél a jégkása már sokkal jobb. Volt málnás, narancsos meg bodzás. Belecsaptam a narancsosba, két deci. . . az csak 200 forint. Kiültem a ház elé, egy romacsalád fagyizott éppen, ki-ki vérmérsékletének megfelelően nyalt. A bolt mellett van egy pénzautomata, oda többen jöttek közben, és hát szép hagyomány, mindenki köszönt mindenkinek, nekem is, meg én is bárkinek. Jó ez! Közben a jégtől a fél fejem sajogni kezdett, és nem múlt el hamar, a szájpadlásomon át a fejem búbjáig, szenvedtem nemesen, ahogy a háborús mesékben van. Megettem-ittam az egészet, és már nem fájt semmim, de még hűteni kellett volna belül. Visszamentem, és két deci bodzásban egyeztünk meg. Ezek nagyon szintetikus ízek, olyan, mint az ötven évvel ezelőtt ismert pezsgőpor. A második jégpohártól a mellkasom fájdult meg rendesen. percekig vettem a mély levegőket, mint Szent Sebestyén, de aztán ahogy jött, elmúlt. De benne voltam én is az önátverésben, nem panaszkodtam, csak hűsöltem kedélyesen. Aztán fájó szívvel elköszöntem a helyes lánytól.
