A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
A Hősök emlékműve az I. és II. világháborús hősök tiszteletére állíttatott a római katolikus templom melletti téren. Az emlékművet Bálint József készítette, az alkotás egy mívesen faragott faoszlop.
A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre.
Hát, ha Jenő községről van, hogyan és miből készülne itt a községi hősök emlékműve, mint természetesen fából és persze Bálint József keze által? 2014 óta áll a falu főterének számító térségnél, ahol a buszok állnak és fordulnak, a templom oldalánál. A zseni belefaragta a két nagy világháborút, a 48-as szabadságharcot és 1956-ot is.
Érdekes, hogy ezek a fából faragott szobrok hogyan érvényesülnek képen, ezek tulajdonképpen mind ugyanolyan színűek általában, aztán attól függően, hogy melyik oldalról fényképezzük, meg milyen a fény, ugyanaz a szobor sokszor más és más oldalról halványsárga, sötétbarna vagy éppen szürkés-fekete. Ez az összetett mű meg remek kompozíció.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.