Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Szent buszmegálló

Assisi Szent Ferenc kápolna JósvafőAssisi Szent Ferenc kápolna Jósvafő a térképen

Átlagos 2023. októberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. november 3.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Valahol az ország egyik végén, ahol már a kurtafarkú kismalac sem túr, volt egyszer egy magányos, funkcióját veszített buszmegálló. Történt egyszer vagy talán többször is, hogy a nemzeti park igazgatója jött-ment a vidéken, és ahányszor csak meglátta, kápolnát álmodott bele. Az álmot tett követte. Mindez körülbelül Aggtelek és Jósvafő között, félúton. Összefogott néhány falu néhány lakosa, plébános körlevelet intézett, hogy hol akad raktárban porosodó assisi Szent Ferenc, lett is, kis rácsot is csináltak a szögligetiek, lett is a falon pár szó Szent Ferenc természetszeretetéről, meg hát a naphimnusz, ugyebár, hiszen emlékszünk, Zeffirelli: Napfivér, Holdnővér című gyönyörűségére... megszentelni aztán jön persze a rangokkal és címekkel ellátott csapat, hiszen ma már bármit megszentelnek, egy kápolnát aztán meg pláne! Ez a kis történet dióhéjban, te meg ne feledj megállni itt pár percre, ha erre járnál!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (9)
Assisi Szent Ferenc kápolna Jósvafő - Külső képAssisi Szent Ferenc kápolna Jósvafő - EgyébAssisi Szent Ferenc kápolna Jósvafő - EgyébAssisi Szent Ferenc kápolna Jósvafő - EgyébAssisi Szent Ferenc kápolna Jósvafő - EgyébAssisi Szent Ferenc kápolna Jósvafő - EgyébAssisi Szent Ferenc kápolna Jósvafő - EgyébAssisi Szent Ferenc kápolna Jósvafő - EgyébAssisi Szent Ferenc kápolna Jósvafő - Külső kép
Népszerű szállások a környéken
Kollár Vendégház Varbóc - Napi árak
Napi árak
2024.11.16-ig
Kollár Vendégház Varbóc
15.000 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Alfa Hotel Miskolctapolca - Pünkösd
Pünkösd
05.17-20.
Alfa Hotel Miskolctapolca
85.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től bőv. félpanzióval