Gyenge
2014. áprilisban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. május 2.Nem ajánlom a helyet másoknak!
A szálloda szép. A recepciós hölgy kedves aranyos, igazi vendéglátós.A szolgáltatások színvonala, na ez még hagy némi kiegészítendőt.A félpanzió alatt nem a fogyókúrás ellátást értettük, de ez lett belőle. Az első esti bagett vacsorára nagyon karcsú.A reggeli megfelelő, aránylag bő választék, kevés a savanyúság, paradicsom, paprika sem volt az első reggelihez. A levesek jók lettek volna,ha már előttünk nem merik ki a zölségleves sűrűjét, így maradt a lé.A vacsorai választék -két féle- nagyon minimális a cigánypecsnyéből egy kis szelet hús volt, az is kicsi.A gyergyafény elmaradt, mert valamilyen okból a reggeliző helyen történt a felszolgálás.Ennyit az étkezésről. Visszatérve a szálloda egyéb szolgáltatásaira: a szoba megfelelő nagyságú, tiszta, a tv-t többbszöri próbálkozásra lehetett csak bekapcsolni, a 20x20-as képernyő méretről ne is beszéljünk. Ilyen kisképernyős készüléket még az üzletekben se láttam. Az ágytakaró szakadt volt.A masszás árak a kétezer forintos kedvezményt is figyelembe véve is magasak voltak, a privát jakuzziról nem is beszélve.Egyébként az színvonalában megfelelő volt és hangulatos.A welnes részlegben a 10 fős medence kész röhely,mert csak max 8-an fértünk el benne.A szálloda 40 szobás, a 80-100 vendégre ennyi jut. Egyéb medence nem volt. Nem tudom miért, de a medencét elhagyva a bal oldali kapaszkodó tűz forró volt, mivel én nehezen járok hirtelen elengedtem a kapaszkodót, majdnem visszaestem a medencébe.Ez baleset veszélyes. Velneszezni mentünk. sok séta lett belőle, nem mintha nem ismérnénk elég jól a Balatont.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Kristály Hotel további értékelései
2026.01.09a párjával
Szörnyű
![]()
A szoba nagyon kicsi volt ahhoz képest,hogy de lux szoba volt,lepedö nem volt kicserélve,fürdököntös a recepcion kellett kölcsönözni,a jakuzzi piszkos volt, a szaunába fürdölepedök nem voltak. A üdvözlö italt sem kaptuk meg. Ahhoz képest amit befizettünk,nem nagyon kaptunk érte semmit. Nem...
2026.01.03a párjával
Kiváló
![]()
Közvetlen,vidàm, mosolygós vendéglàtàsban volt részünk.Egy olyan helyen pihenhettünk, ahol valóban lesték minden kívànsàgunk. Az eltöltött idő alatt többször is ràkérdeztek,hogyan érezzük magunkat. A bàr hangulata annyira a mi vilàgunk volt! 😍 A...
2026.01.02a párjával
Átlagos
![]()
A fürdőköpeny és papucs hiányzott a szobából. Nem volt kortekt és szokásos, hogy 1500 Ft-ért lehetett volna bérelni . Általában a szoba és fürdőszoba is nagyon szűk. Sem polcok, sem akasztók nincsenek a fürdőszobában, ezért leginkább 1 éjszakára fele meg a szálloda A személyzet kiváló, kedves...
A Kristály Hotel legnépszerűbb csomagjai
Balatoni kiruccanás reggelis ellátással
63.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
Kedvező ajánlat - teljes előrefizetéssel
68.850 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd - teljes előrefizetéssel
71.100 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Május 1. - teljes előrefizetéssel
73.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Tavaszi Megújulás a Balatonnál
76.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Évindító Wellness Napok
76.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd
79.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Nyári Élmények a Balatonnál
85.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Húsvét
92.250 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Valentin-nap a Kristály Hotelben
99.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Május 1.
42.750 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Helios Hévíz
126.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval