Gyenge
2015. decemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. augusztus 4.Nem ajánlom a helyet másoknak!
A recepción nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. A szobával meg voltunk elégedve, bár fürdés után felmosó hiányában minden úszott a vízben, nem volt mivel feltörölni. A falak nagyon vékonyak, minden áthallatszott, még az is amire nagyon nem voltunk kíváncsiak.
A legnagyob csalódás a "vacsora" volt.
Az a kisebbik baj, hogy az ètel minőségével és ízèvel voltak problémák, az már viszont hatalmas probléma, hogy a harmadik napon is UGYANAZT a desszertet tettèk elénk, amit minden este ettünk. (Meggyes süti)
Amikor kultúráltan szóvátettük a felszolgálónak, hogy miért kellene ma is ugyanazt ennünk amit tegnap meg tegnapelőtt elènk dobtak, vállvonogatva közölte, hogy ha nem tetszik nem kell megenni. A többi vendég szintén szóvátette a mellettünk lévő asztaloknál, hogy ők sem hajlandóak ennyi pènzért napokig ugyanazt enni és 2 családdal meg egy fiatal párral felálltunk és kimentünk az étkezőből. Lementünk a recepcióra és mondtam, hogy holnap reggel szeretnèk a szállodaigazgatóval vagy bárkivel beszélni aki tudja orvosolni a problêmát. Egy készséges hölgy segített nekünk aki elismerte, hogy a pincérnőnek van egy udvariatlan, sajátos stílusa, de ő csak beugró, szóval nyugodjunk meg. Termèszetesen ezzel nem lett megoldva a problémánk, utána viszont egy közeli étteremben költöttük inkább a pènzt. Előtte természetesen próbálkoztunk a szálloda "kávézójában", de bármit rendeltünk az "pont most fogyott el."
Az biztos, hogy többet nem megyünk oda, hatalmas csalódás volt, ráadásul nem kevés pénzt hagytunk ott.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Kristály Hotel további értékelései
2026.01.09a párjával
Szörnyű
![]()
A szoba nagyon kicsi volt ahhoz képest,hogy de lux szoba volt,lepedö nem volt kicserélve,fürdököntös a recepcion kellett kölcsönözni,a jakuzzi piszkos volt, a szaunába fürdölepedök nem voltak. A üdvözlö italt sem kaptuk meg. Ahhoz képest amit befizettünk,nem nagyon kaptunk érte semmit. Nem...
2026.01.03a párjával
Kiváló
![]()
Közvetlen,vidàm, mosolygós vendéglàtàsban volt részünk.Egy olyan helyen pihenhettünk, ahol valóban lesték minden kívànsàgunk. Az eltöltött idő alatt többször is ràkérdeztek,hogyan érezzük magunkat. A bàr hangulata annyira a mi vilàgunk volt! 😍 A...
2026.01.02a párjával
Átlagos
![]()
A fürdőköpeny és papucs hiányzott a szobából. Nem volt kortekt és szokásos, hogy 1500 Ft-ért lehetett volna bérelni . Általában a szoba és fürdőszoba is nagyon szűk. Sem polcok, sem akasztók nincsenek a fürdőszobában, ezért leginkább 1 éjszakára fele meg a szálloda A személyzet kiváló, kedves...
A Kristály Hotel legnépszerűbb csomagjai
Balatoni kiruccanás reggelis ellátással
63.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel
Kedvező ajánlat - teljes előrefizetéssel
68.850 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd - teljes előrefizetéssel
71.100 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Május 1. - teljes előrefizetéssel
73.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Tavaszi Megújulás a Balatonnál
76.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Évindító Wellness Napok
76.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd
79.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Nyári Élmények a Balatonnál
85.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Húsvét
92.250 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Valentin-nap a Kristály Hotelben
99.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Május 1.
42.750 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Helios Hévíz
126.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval