Jó 2016. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. augusztus 24.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Nehezményeztem, hogy a recepciós - mivel 13 órakor érkeztünk - elküldött bennünket, hogy a szoba csak 14 órától foglalható el. Szerintem a papírmunkát nyugodtan elintézhettük volna, mert akkor rajtunk kívül nem volt ott senki, amikor viszont visszamentünk, negyed órát kellett várnunk, mert két külföldi párral foglalkozott. Azt is kifogásolom, hogy elutazásunk napján a 8 órától nyíló wellness részen 8 órakor még nyitott ajtajú, hideg finn szaunát találtam, így tervem, hogy reggeli előtt még utoljára használhassam, meghiúsult. Pozitívum, hogy a szobát csak 11 órakor kellett elhagyni, és a kuglóf partis kiszolgálás is kedves és gyors volt. Ár arány értékben meg voltam elégedve, és a mostanihoz hasonló kedvezmények mellett visszamennék.
2 órával hamarabb érkeztünk sajnos esett az eső így vizes volt a ruhánk! A szobába nem engedtek fel, ezért várni kellett! Szerettük volna elfogyasztani a welcome drink-et, de 18:03-kor már nem lehetett! Közölte a hölgy, hogy 18:00-ig lett volna rá lehetőségünk! Lehet, hogy a szálloda megkapta a 4...
A hely kedves, barátságos, romantikus, szépen felújított. Amikor mi voltunk nem volt zsúfolt, ezért kènyelmesen elfértünk az ebédlőben, wellnessben. A szoba szép, ízlésesen berendezett, tiszta volt. Az ételek finomak voltak (svédasztal), nem volt óriási a kínálat, de mindenki jól lakott. A...
A hotel a fotókon sokkal nagyobbnak látszott és a wellness is! A wellnessbe az infra a gőz és a finn szauna is jobb lett volna ha nem kapcsol le idő előtt, de ha le is kapcsol, újra lehessen indítani! A vacsorànál igen kevés volt a választék! A reggeli tökéletes volt és a szilveszteri...