Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Bogaras

Silatti Panzió KeszthelySilatti Panzió Keszthely a térképen

Gyenge 2020. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2020. július 28.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Az utolsó pillanatban és olcsóbb híján választottuk ezt a szállást azért, hogy 3 éjszakát a Balatonon töltsünk elsősorban túrázás miatt. Mivel tisztában voltunk vele, hogy ez egy pénztárcabarát szoba ezért nem voltak óriási elvárásaink. Igazából nem is lett volna baj a szobával, ha lett volna az ablakon szúnyogháló, na nem a szúnyogok miatt, hanem a bogarak miatt. Első éjszaka arra ébredtem, hogy mászik a hátamon valami, amit sikeresen szétnyomtam, majd második nap már láttam is ahogy egy másik bogár mászik először a karomon majd az ágyon. A falon megbújó szöcskéről már nem is beszélve. Nem tudom, hogy a bogarak az ablakon keresztül jöttek be, esetleg máshol, mindenesetre ez számomra elfogadhatatlan.
Maga a szállás inkább felújításra szorul, mint felújított. A medence pedig még véletlenül sem így néz ki, mint a képen, mostanra már kopott, bealgásodott és amúgy is inkább gyerekre szabott.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:
Ár / érték arány:Gyenge
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Gyenge
Elhelyezkedés:

Silatti Panzió további értékelései

2018.06.14a párjával
Kiváló
Egy éjszakára szálltunk meg ebben a szép, keszthelyi családi panzióban.Már az elején jól indult, kicsit előbb érkeztünk meg ami egyáltalán nem jelentett gondot. A szállásadónk nagyon kedvesen beinvitált, megmutatott mindent, a szobánkat, az étkezőt, a zárt parkoló helyet és az egész szállást. A...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Nussbaum Panzió Keszthely - Napi árak teljes előrefizetéssel
Napi árak teljes előrefizetéssel
2024.09.01-ig
Nussbaum Panzió Keszthely
18.000 Ft / 2 fő / éj-től ellátás nélkül
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2024.06.03-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
59.823 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk - Kikapcsolódás nyugdíjas kedvezménnyel
Kikapcsolódás nyugdíjas kedvezménnyel
2024.06.14-ig
Vulkán Wellness Hotel és Kemping Celldömölk
60.680 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval