Megragadni a négylevelű lóhere kunkori farkát

A kiskunfélegyházi városházán székelő turinformban a bűbájos lányok áttelefonáltak egy remek fiúnak, aki a múzeumból percek alatt átjött hozzánk, és felajánlotta, hogy ezt a holdkóros öreg fazont elviszi megnézni a malmot. Kapva kaptam az ajánlaton, járókeretemet félredobva követtem a derék vezetőt. Pár utcányira van a múzeum, de számtalan információval lettem gazdagabb út közben is, amiért rendkívül hálás vagyok. Megbeszéltük azt is, hogy hivatalosan nincs itt nyitva semmi, tehát nem nézem, ha kupi van valahol, mert nem voltak felkészülve vendégekre még. Megesküdtem, hogy szigorúan csőlátó vagyok, csak azt látom, amit mutat, különben sík vak leszek mindenre. És ez a malom valóban megéri az érdeklődést. Közben kiderült, hogy a fiú leszármazott, a nagyapáé volt a malom, ami amúgy egy áttelepített épület és szerkezet helyben és időben is, ide, a múzeum hátsó kertjébe. Iszonyúan izgalmas bujkálás következett a malom belsejében, kivételesen megmászhattam a felső szinteket is, amit hát máskor érthető okokból nem lehet, de szakmai beavatásom részeként tekinthetem, így lehet igazán megérteni a malom működését. nem ám úgy, mint a Don Quijote Rocinante hátán csak úgy hevesen nekimegy... belemenni, megmászni, megtapasztalni, akkor lesz érzelmileg közöd hozzá. De ezzel a malomtúrával nagyon jól telt a nap. Beszéltünk még a kunokról, előadtam, amit tudok, ki is javított, ahol tévedtem, és megköszöntem. Feledhetetlen élmények az Alföldön! Én meg a szerencsefia voltam tegnap.