Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Keserves emlék

Návay-emlékmű KiskunfélegyházaNávay-emlékmű Kiskunfélegyháza a térképen

Érdekes 2023. februárban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2023. március 3.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Ez az emlékmű Návay Lajosról és társairól szól, akiket itt kegyetlenül meggyilkoltak a Tanácsköztársaság vörös gyilkosai, miközben Makóról menekültek a támadó szerbek és franciák elől. Ez így egy kerek mondat volt a magyar történelemből. Persze, attól függ, mikor hangzik el, mikor írják le. Az 1945 (48) után hatalomra került kommunisták úgy vélték, a Tanácsköztársaság a nép jogos harca volt az elnyomó urak ellen, és ez igazolná a gaztetteket is, a polgári bandákkal visszaszivárgó történelmi iszap meg a fehérterrort képzeli némileg jogosnak, azaz a vörösök irtását. De hát erről szól az egész történelmünk, egyik zászló alól szaladgálunk a másik lobogó alá. Ez az emlékmű elkészült egykor (1929-ben), 1945-ben lerombolták, 2014-ben visszaállított, rekonstruálták, attól függően, hogy a világunk kakukkos óráján melyik figura jön ki újra a fogaskerekek csikorgása által. Ahogy kilépsz a vasútállomás épületéből, rögtön ott találod. Megállni, elgondolkodni, nem elkövetni újra a régi hibákat. A Mementók erről szólnak.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Fényképek (5)
Návay-emlékmű Kiskunfélegyháza - Külső képNávay-emlékmű Kiskunfélegyháza - EgyébNávay-emlékmű Kiskunfélegyháza - EgyébNávay-emlékmű Kiskunfélegyháza - EgyébNávay-emlékmű Kiskunfélegyháza - Külső kép
Népszerű szállások a környéken
Kertész Vendégház Tiszaalpár - Legkedvezőbb akciós ajánlat
Legkedvezőbb akciós ajánlat
2025.10.01-ig
Kertész Vendégház Tiszaalpár
65.000 Ft / 4 fő / 4 éj-től ellátás nélkül
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös - Kikapcsolódás Kiskőrösön korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
Kikapcsolódás Kiskőrösön korlátlan gyógyfürdőzéssel, félpanziós ellátással
2024.12.24-ig
Hotel Imperial Gyógyszálló Kiskőrös
69.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Elixír Mórahalom - 2 éjszakás ajánlat
2 éjszakás ajánlat
2024.12.21-ig
Hotel Elixír Mórahalom
95.600 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval