Boncompagni-kastély Kisszállás

Odaérve a nem túl sok életjelet mutató faluba, a jelzett helyen mentem egy-két kört, hogy megtaláljam, melyik is itt a kastély, mert távolabbról abszolút nem jellegzetes. Az évtizedek soron pofozódott, változott, addig amíg úgy nem néz ki, mint egy tejesen közönséges általános iskola. Mert, hogy az is. De azért lépjünk már be, ha már itt vagyunk. Gyerekek már nincsenek, délután van, a folyosók, osztálytermek üresek. Olvasom, hogy nincs itt semmi eredeti, csak a kapu, a lépcsők faborítása meg talán a lámpa. . . hát megnézem azt. Közben takarítónéni megijed tőlem, nem számított rá, hogy egy ilyen öreg csavargó bejön itt kószálni, és meg sűrűn elnézést kértem, hogy összemászkálom a frissen mosott követ. . . békét kötöttünk, elbúcsúztunk egymástól szeretettel, a kastély, a takarítónéni meg én.