Kiváló
2018. júliusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2018. július 13.Ajánlom a helyet másoknak is!
Már az első percben tudtuk, hogy a legjobb helyet választottuk. Minden tekintetben nagyon szuper hely! A szobák tiszták, kényelmesek, klímásak, jól felszereltek. A személyzet kedvessége első osztályú. Bármit kértünk, mindenben tudtak segíteni. Igazgató Úr is nagyon segítőkész volt (kisebb sportsérülés miatt, egyből intézett orvost, ezt külön köszönjük Neki).
Az ételek minősége és mennyisége kifogástalan, és ahogy azt egy korábbi értékelésnél olvastam, igen, egyféle kenyér volt, de azt gondolom ennél nagyobb gondja ne legyen senkinek! Egyébként volt kifli és zsemle is :-) Reggeli és vacsora bőséges svédasztalos. Ahogy fogyott az étel, úgy töltötték újra. Senki nem maradt éhesen! Ebédnél három féle étel közül lehetett választani. Aki akarta, megtalálta a neki valót :-) A pincérek kedvesek, segítőkészek!
A fürdő is tetszett, kint egy kisebb gyerekmedence és egy úszómedence található, de van lehetőség homokfocizni, lábtengózni, teniszezni, tollasozni is. Nagyon sok árnyékos hely van. Bent van egy nagyobb medence, ahol lehet labdázni, egy kisebb medence a kicsiknek, valamint egy nagyobb és egy kisebb csúszda, egy jakuzzi, és két gyógyvizes medence. Mindegyiket kipróbáltuk, nagyon tetszettek.
Rossz volt eljönni, nagyon-nagyon jól éreztük magunkat! Biztos vagyok benne, ha legközelebb arra járunk ismét a Kumániát választjuk, és jó szívvel ajánlom mindenkinek. Itt a Nyugat-dunántúlon csakis a jó hírét fogjuk kelteni a hotelnek :-)
Köszönünk mindent!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Kumánia további értékelései
2026.05.31a párjával
Jó
![]()
5 napot töltöttünk a szállodában A szoba tágas, tiszta volt. A reggeli és a vacsora sokféle és ízletes. A fürdőben több medence van, gyógyvizes bent 2, kint 1. A superior szobák erkélyesek, itt van kávé, tea és vízbekészítés. Nem szállóvendégek és iskolai csoportok is használják az uszodát, de...
2025.11.22a párjával
Kiváló
![]()
Zavartalan édes pihenésünk volt a Szállodában. Isteni konyha, nagyon kedves kiszolgálás. szép környezet, ahol nem a csillogás, hanem a praktikum a legfontosabb. Isteni masszázs a príma fürdőben - szerencsés időt fogtunk ki, nem volt zsúfolt, többnyire nyugágy is jutott. Igazán jól éreztük...
2025.09.02a párjával
Kiváló
![]()
Szoba teljesen tökéletes kényelmes és tiszta volt, kaja nagyon jó sokféle mindig hozták a pótlást ha fogyott frissen melegen, személyzet udvarias, wellness teljesen jó, picit lehetett volna olcsóbb de láttam az árát és én választottam, lifttel lehet közlekedni ha valaki nehezebben mozog annak...
A Hotel Kumánia legnépszerűbb csomagjai
Kedvezményes kikapcsolódás
111.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Augusztus 20.
115.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Flóra Eger
114.926 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Helios Hévíz
126.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
97.357 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval