A híd völgye

Először a Toronyi kisvendéglőbe próbáltam bemenni, ahogy leereszkedtem a kőröshegyi völgyhídról. Nagyon macerásan és nagyon ferdén álltam be a parkolóba, azután nagyon rosszul tudtam csak visszatolatni a főútra, mert folyamatosan jöttek az autók. Végül beálltam a mellékutcába, a vendéglőben meg egy nagyon unott női alkalmazott az ajtónak támaszkodva azt mondta, hogy látom, hogy nincs hely, menjek máshová Hová??Hát 100 méterre van a Muskátli, oda. Így el lettem hajtva, és tényleg úgy tűnt, hogy minden asztalnál ülnek is. Jó hely lehet! És flegma is. Na, akkor irány a Muskátli beálltam az udvari parkolóba, az épület meg a környezet elég lepattantnak tűnt hátulról, nem nagyon lelkesen besétáltam, a teraszon ültek éppen páran, de amúgy szinte kongott a hely. Besétáltam, milyen belül? Semmilyen. Totál hangulatmentes. Egy igénytelen belső tér, valami nehéz doh- vagy/és konyhaszaggal terhelve. Na, akkor legyen a terasz, szívjuk inkább az országút benzingőzét, porát a vacsorához. A falon krétával írt tábla volt, napi ajánlatokkal. Onnan néztem ki a rántott kacsamájat, mindenféle jóval. A felszolgáló meglepően lazán állt hozzám, a két karján összerajzolt srác az egyik kezével egy székre támaszkodott, a másikat csípőre tette, így beszéltük meg a rendelést. (???) Később ez a gesztus elmaradt. Megkaptam az almalevemet, ami elég langyos volt, azután meghökkentően gyorsan kijött a konyhából a rántott kacsamáj, fügével, kecskesajttal ezen nagyon meglepődtem. A félbevágott fügék meg a kecskesajt nem tettek hozzá a májhoz, az biztos. A püré remek volt hozzá, de a savanyúság valami idegen kapcsolat volt, önmagában jó, de a máj az máshol járt. Talán, ha később jön ki a konyhából... a harmadik szelet elég rózsaszínűre sikeredett belül, azaz kissé sületlen volt. De megettem, csak elmerengtem mindezen. Egyébként szépen, ízlésesen volt tálalva, gondot fordítottak az esztétikára is, ismerjük el. A végén megint érkezett új és szintén langyos almalé, de azért a hidegnek jobban örültem volna. És ami a legbosszantóbb volt: jeleztem, hogy fizetni szeretnék, megbeszéltük, hogy kártyával fogok. Azután semmi. A kártyát kitettem az asztalra és csak vártam és vártam. A pincérek tettek pár kört más vacsoratálakkal, egyre többen lettünk a teraszon és mindenki kapta az ételt, de én csak nyomorultul vártam, hogy hozzám is jöjjön valaki. Néha szólt a felszolgáló, hogy rögtön, vagy mindjárt aztán semmi. Jópár kör után inkább felemelkedtem és bementem és talán már ingerült is voltam, hogy fizetni szeretnék. És ekkor elfogadtak, ki is jött a fizetős ember, A számlában szervizdíj is volt, és még mintha tehettem volna hozzá, úgy éreztem, de nem tettem. Ezek után elégedjenek meg a kötelező borravalóval. Jó és rossz tapasztalat így adja ki az átlagot.