Érdekes 2025. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2025. szeptember 10.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Kozárd egy aprócska falu Nógrádban, a Cserhát alján, amely nevében őrzi a honfoglaló magyarokkal érkező kazár néptöredék itteni megtelepedésének emlékét. Nem lakják még 200-an sem, mégis meglepő kulturális értékekkel teli a feltűnően rendezett, szép helyre települt falu. Mivel a csendes hétköznap délutánon, amikor ott jártunk, nem volt nyitva semmi, meg kellett elégednünk a kültéri látnivalókkal. Bőven van ezekből is, hiszen a Kozárdi Szoborparknak elnevezett műegyüttesben több mint 30, fémből, fából és kőből készített köztéri szobor díszíti a kisközség utcáit és tereit. Kozárdon régebben működött fafaragó tábor, ahonnan az alkotások közül néhány a településen maradt. Minden bizonnyal ezek közül való az a három faszobor is, amelyet a Faluház mellett láttunk. Mária és Árpád vezér szobrát tudtuk azonosítani, a harmadikon kicsit zsúfolt a szimbolika, de a mondanivaló lényegét ráfaragta a mester betűvel, szóval: Hazádnak rendületlenül.