Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

VÍGASZTALÓ KÁPOLNA

Felső-temetői kápolna KunszentmártonFelső-temetői kápolna Kunszentmárton a térképen

Érdekes 2026. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2026. július 20.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Hogy egy település egykoron mennyire volt szegény vagy gazdag, azt a manapság odalátogató is könnyen felismerheti abból, mennyi és milyen épületek születtek akkoron. Kunszentmártonban is kiindulhatunk ebből, és azt mondhatjuk, hogy igencsak jómódú lehetett a város, ha egy impozáns méretű katolikus templom mellett még a felekezet mindkét temetőjében tudtak egy-egy, kisebb templommal felérő kápolnát építeni. Az Alsó-temetői kápolnát már láttuk, most a Felső-temetőbe mentünk el az ottanit is megnézni.
Amikor az Alsó-temetőben már elkészült a kápolna, a Felvégen lakók is elhatározták az 1860-as évek végén, hogy az ő temetőjükben is legyen, aminek érdekében kápolnatársulatot alapítottak, így gyűjtöttek az építkezésre adományokat. Összejött a pénz, és a helyi szakemberek két hónap alatt felépítették a városrész temetői kápolnáját, amelyet 1874 májusában szenteltek fel. Nem lehet messze az igazságtól, ha arra gondolunk, talán volt ebben az igyekezetben némi versengés is az alvégesiekkel szemben, ezért is lett ez a temetői kápolna nagyobb, mint a másik. Akárhogy is, ma ott láthatjuk a temetőben a Vígasztaló Szentlélek tiszteletére emelt, kellemes megjelenésű, három tornyos, neoreneszánsz stílusú kápolnát, amely 1994 óta van műemléki védelem alatt. Bár az idők során több alkalommal is történtek az épületen felújítások, mai állapotát nézve ráférne egy újabb renoválás.
Különlegessége az épületnek, hogy a kívül körben elhelyezett falfülkékben stáció képek rejtőznek a lezárt vasajtók mögött. Közülük egyet ki lehet nyitni, így az ott látható kép szépsége alapján rögtön gondoltuk, hogy nem egy falusi piktort bíztak meg a képek megfestésével, hanem tanult festő művét látjuk. És valóban, a maga korában ismertnek számító Sonnenschein Gáspár festőművész készítette a képeket.
Tiszteletre méltó a templom külső falán elhelyezett két emléktábla. Az egyik az 1848/49-es szabadságharc idején egy helyi iskolában berendezett hadikórházban elhunyt és itt, a Felső-temetőben jeltelen sírban nyugvó honvédekre emlékezik, név szerint felsorolva őket. A másik táblán az I. világháborúban elhunyt katonahősök temetőben lévő sírjainak, emlékhelyeinek az egyházmegye általi felújítását méltatják.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Népszerű szállások a környéken
Solaris Garden Rooms Cserkeszőlő - Napi árak
Solaris Garden Rooms Cserkeszőlő
27.340 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Hotel Aquarell Cegléd - Aquarell nyaralás
Hotel Aquarell Cegléd
97.788 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Forrás Szeged - Fergeteges csobbanás fürdőbelépővel
Hotel Forrás Szeged
48.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval