Így azután átsétáltam Violetta lángosozójához, ami kb. 100 méterre van onnan. És kértem is egy sajtos-tejfölöst, fokhagymásan. Aztán észbe kaptam, hogy mit fokhagymázok én itt, amikor egy hölgyet várok. . . jó, jó, de csókolózni azért valószínűleg nem fogunk. Szóval, lángos sül, Violetta (ha ő az), nagyon aranyos, seperc alatt megszerettem, láttam benne a küzdő lényt, nyáron itt árul fagylaltok, most meg a gyros meg a lángos megy. És nem is lehet rossz lángos, mert a járdán álló pasi rögtön négyet kért. Hát sülögettek a lángosok. . . egy másik idősebb hölggyel közben elbaromkodtunk azon, hogy milyen szakállban lángost enni, mindig folyik rajta a tejföl és észre sem veszem, megállapítottuk, hogy ő örül annak, hogy nincs szakálla. tehát kaptam pár szalvétát pótlólag törülgetni magam, a lángost meg egy fóliára. 1300 forint volt és tűzforró. Mentem és nagyokat kiáltva dobáltam a kezeim között a fóliát, mert már nagyon fájt és égetett, olyan lehettem, mint a Disney-rajzfilmekben. Azután letelepedtem a tájház elé egy padra és ettem, nagyon rosszkedvűen. Ugyanis nem volt jó. Ritkán van olyan, hogy éhes vagyok és nem eszem meg egy lángost, de most ez történt. Súlyos lelkiismeretfurdalások közepette az egyharmadát kidobtam a szemetes konténerbe, és közben mondtam is, hogy tudom, hogy a fejlődő országokban egy éhező kisgyerek hogy örülne ennek. A lángos nagyon világos volt, látszatra nyers, de viszont nagyon kemény és az ördög tudja, milyen ízű. Egy fél óra múlva is valami avas gumi és petróleum-ízt éreztem a számban, de nem tudom pontosabban meghatározni. Alig vártam, hogy egyek vagy igyak valamit, hogy elmúljon. Nagyon sajnálom, mert drukkolok Violettának, hogy jól menjen a vállalkozása, meg nem is haragszom rá, mert jó arc, de. . . hát ez van.
