Szent István szobra Martfű

Aztán az 1940-es évek elején betelepült ide a csehszlovákiai Bata cipőgyár, lásd később Tisza Cipő márkanéven, és így elkezdődhetett a települési fejlődés. 1950-ben a településrész elszakadt Tiszaföldvártól, és önálló községgé alakult, majd nagyközséggé lett. Ám a környék, de a tágabb politikai közbeszéd is a szocialista város minősítéssel illette Martfűt. Majd a rendszerváltás előtti utolsó pillanatban, 1989-ben valódi városi rangot kapott. Nem volt hát hosszú szerves fejlődés, jobbára csak lakótelepek voltak és a korban szokásos kulturális és kiszolgáló létesítmények az iparváros dolgozóinak. Nem lehetett hát könnyű dolguk a rendszerváltás utáni városvezetőknek, hogy arculatot adjanak Martfűnek. De bátran belevágtak, és városközpontot alkottak. A városháza átadása után egy évvel, 1997. augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén felavatták a parkban Szent István szobrát, beillesztve ezzel a néhány évtizedes települést az ezeréves magyar történelem szövetébe. Az egészalakos királyszobrot nemcsak, hogy egy mesterséges kis halomra állították itt a síkon, épült alá még egy robosztus kőtalapzat is, amely ősi magyar képi emlékeket idéz fel. Ez volt Gyurcsek Ferenc szobrászművész első köztéri szobra Martfűn, majd a lakhelyének is a települést választó alkotó szobrai benépesítették a városközpontot. Természetesen nem folytattam alapos közvélemény kutatást, de ahogy az várható volt, a néhány itt élő, akivel beszéltem erről, két markánsan eltérő vélemény fogalmazott meg: Vannak, akik határozottan elutasítják a művész itteni munkáit, mások kifejezetten elismeréssel vannak irántuk, és szívélyesen ajánlgatták, hogy nézzük meg mindet. Nos, ez volt az első, amit megnéztünk a két templom, a katolikus és a református közötti parkban. És mi egyetértünk azzal az úgymond hivatalos állásponttal, hogy Szent István király bronzszobra a róla elnevezett tér ékessége, méltán a város jelképe. Bár ez a jelképdolog egy kicsit mintha erőltetett lenne. . .