Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Sokadjára

Hotel Ózon & Luxury Villas MátraházaHotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza a térképen

2018. augusztusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2018. szeptember 1.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Immáron 7. alkalommal pihentünk a szállodában, ahol először 2011. márciusában voltunk, ami akkor volt pár hónapos. Az évek előre haladtával figyelemmel tudtuk követni a hotel színvonalának romlását, ennek ellenére azt mondom, hogy bármikor szívesen visszamegyek.
És a negatívumok:
A Kékesre néző szobákért már évek óta felárat kérnek, a nyitás után évekig nem.
Visszaigazoláskor felajánlják a korai érkezés lehetőségét, amit évekig igénybe is vettünk. Busszal érkezünk, 11:10-re ott vagyunk, az utolsó három alkalommal már az előzetes jelzésünk ellenére sem tudtak szobát biztosítani, csak az egyébként is megadott 15:00 órától. Nincs is baj belőle, csak ne ajánlgassák ezt az opciót.
Az üdvözlőitalt már két alkalommal is csak külön kérésünkre adták, a recepciós hölgy biztos elfelejtette.
A kinti jakuzzit pár éve felújították, ami azóta annyira bugyogtatja a vizet, hogy haj, arc nem marad szárazon. A biztonságos lépcsőt lecserélték egy úszómedencében használatos létrára. A medence vize hideg (az elmúlt 3 alkalommal).
A szobában, fürdőszobában hajszálakat, különféle szöszöket találtunk, a minibár hűtőszekrényébe befolyva az ital, rászáradva.
És még sorolhatnám, sajnos.
Amiben most sem csalódtam, az az étterem. Bőséges választék, ízletes ételek. Bár évekkel ezelőtt pl. az előételek nem ismétlődtek napról napra, ennek ellenére mindig tudtunk a kedvünkre valót választani, nem maradtunk éhesek, sőt.
A hotelben nem sokat tartózkodunk, mivel napközben mindig túrázunk, ezért a wellness-szolgáltatásokról nem tudok részletesen írni.
A hotel nagyon megemelte az árait, a színvonal meg romlik. Az idén nyáron volt szerencsém Bulgáriában egy szintén négycsillagos szállodában pihenni, ami olcsóbba került (repülős utazás és all inclusive ellátás mellett is), mint az Ózon, és magasan verte a színvonalában.
Ennek ellenére azt mondom, hogy valószínűleg nyolcadjára is el fogok menni. Egyszerűen az elhelyezkedést, a környezetet nem übereli semmi, sajnos ezt keményen meg kell fizetni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:
Elhelyezkedés:Kiváló
Fényképek (1)
Hotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza - Vendéglátás

Hotel Ózon & Luxury Villas további értékelései

2023.09.22gyerekekkel
Kiváló
Szuper választás volt az Ózon hotel nyaralásunk helyszínéül! Csodás panoráma, kényelmes szoba gyermekkel, finom ételek, kedves személyzet. Wellness pont jó. Külön tetszett hogy felnőttek is tudtak kikapcsolodni billiárddal, csócsóval, dartssal. Gyerekeknek mindenféle program. Bármikor szívesen...
2023.07.26a párjával
Kiváló
Ez a hely egyszerűen "6" csillagos. A hotel külső belső építészete, a mai stílusnak megfelelő, igazi vadonat új, modern szálloda. A wellness, a külső medence és a napozó terasz a panorámával szuper! Kényelmesek a nap ágyak! A személyzet egyszerűen szuper!!!! Jól értik a dolgukat.., gyorsak...
2023.04.17gyerekekkel
Átlagos
A wellnesben a kiírt hőfokkal ellentétben, a víz csak langyos volt. A csodás panorámát a jacuzzis medencéből 2 nagy növény takarta. A befúvók nem működtek, a vízbe lépéskor minden második ember beverte a fejét, olyan alacsonyan volt az álmennyezet. Figyelmeztető tábla nincs! Szobánk nagyon...

A Hotel Ózon & Luxury Villas legnépszerűbb csomagjai

Hotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza - Napi árak félpanzióval (1 éjtől)
Napi árak félpanzióval (1 éjtől)
Kérd ajánlatunkat!
2024.12.24-ig
Hotel Ózon & Luxury Villas Mátraháza - Kedvezményes ajánlat (min. 3 éj)
Kedvezményes ajánlat
Kérd ajánlatunkat!
2024.12.19-ig
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - 2 éjszakás ajánlat félpanzióval
2 éjszakás ajánlat félpanzióval
2025.01.06-ig
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
82.460 Ft / 2 fő / 2 éj-től csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Bál Resort Balatonalmádi - Legjobb ár félpanzióval
Legjobb ár félpanzióval
2024.12.24-ig
Hunguest Hotel Bál Resort Balatonalmádi
88.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Freya Zalakaros - Senior ajánlat fürdőbelépővel
Senior ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.20-ig
Hotel Freya Zalakaros
121.890 Ft / 2 fő / 3 éj-től csodás félpanzióval