Tépi az idő ezt is

A Somssich családnak sok birtoka, falva, kastélya volt, Mikén is találunk egy haldokló óriást. Nos, a haldoklókat azért meg szokta nézni az ember, mielőtt meghalnak, milyen érzés már, hogy öregen. betegen a kutya sem kíváncsi rád. Tehát elmentem Mikére és magányosan bolyongtam a kastély körül, elképzelve, hogy milyen volt, milyen élet zajlott itt hajdanán. Most éppen a bozót borítja el, láttam, más képeken meg szépen ki volt pucolva körülötte a terület. Azt olvastam, valaki megvette, magánkézben van, tilos a látogatása. És ez számtalan kastélynál ugyanígy olvasható. De mi a csoszogós mostohaöreganyjának veszi meg valaki, aki aztán bezárja, megtiltja, és elutazik Bergengóciába, felé se néz, és engedi összeomlani?? Mi ebben az üzlet? Szóval így merengek, botladozom, amikor a lakatlan tájból az erdő felől buja szépség érkezik biciklivel. Az erdő gyakran küld tündéreket. Hogy legyen közös témánk, érdeklődni kezdtem a kastélyról, kiféle, miféle ez, ő felhívja megkérdezi a barátnőjét, aztán közli velem. A lányt tokokszorító adományokkal ajándékozta meg a teremtője. Amikor mosolyogva megrázta magát és kacéran megkérdezte, hogy tehetne még valamit értem, hát, bárcsak lehetnék fiatalabb... de ilyen opció nincs. De Mikéről nem a kastély fog először eszembe jutni, az biztos.