Gyenge
2017. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. november 5.Nem ajánlom a helyet másoknak!
A wellness-részleg tágas, azonban hétvégén kifejezetten zsúfolt, egy üres szék nem volt szombat délután 5-kor, hogy a törülközőinket letegyük. Ezenkívül, a gőzkamra csak délután 4 és este 8 között üzemel. A masszázsterem és só kamra felett van a konyha, így a nyugodt pihenés helyett húsklopfoló zaját kénytelen a vendégek hallgatni.
Az ételek többnyire átlagosak, bár újratöltés fél 8 után már nem történt (9-ig volt a vacsora hirdetve), a kávé rossz, a péksütemények szárazak voltak. Az étterem személyzete sem a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta. Az egyik vacsora alkalmával egy fiatal pincérnő 2 pohár bor tartalmát öntötte az ölembe, ezt követően pedig egy rövid bocsánat kérést követően elviharzott. Vissza kellett mennem a szobámba átöltözni ugyanis deréktól lefelé borban úsztam, még a fehérneműm, zoknim, cipőm is olyan volt... Ez már önmagában megalapozta az este hangulatát, azonban az, hogy a személyzet ezt követően úgy tett, mintha mi sem történt volna, ugyanúgy kifizettették a bort velünk, és a ruhatisztítás lehetőség sem kínálta fel, véleményem szerint nem megengedhető egy 4 csillagos hotel számára.
A hotel pozitívuma, hogy szép környezetben van és tiszták a szobák, habár a tetőtérben kifejezetten fáztam este, fűtőtest nem volt, a légkondicionáló berendezés pedig nem tudta felmelegíteni a szobát (nyílászárók rosszul zártak).
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:
Ár / érték arány:
Kényelem:
Szolgáltatások:
Étkezés:
Elhelyezkedés:
Calimbra Konferencia & Wellness Hotel további értékelései
2025.04.01a párjával
Kiváló

Minden nagyon jó volt. Biztosan visszatérünk akár barátokkal is. Amin én fejlesztenék vagy változtatnék , hogy minden szobában legyen ruhaszárító hogy a vizes köntöst és fürdőruhát megfelelő körülmények között tudjuk szárítani . A másik a wellness részlegen a hidegebb medence 2-3 fokkal...
2025.03.02a párjával
Kiváló

Ez volt èletem első wellness hètvègèje, tehàt tapasztalatom nincs ilyen tèren. De így első alkalommal mondhatom, hogy mindennel elègedett voltam! Jól èreztem magam! A recepción dolgozó hölgyek nagyon kedvesek, mosolygósak ès segítőkèszek voltak!...
2024.07.21a párjával
Kiváló

Nagyon finomakat készítettek a konyhán , de nemcsak ízletes volt minden , hanem élmény volt a látvány és a kínálat bősége is. Cukorbetegkén is lehetett finomságokat találni, mert sok volt a friss zöldség, hal szárnyas is . Jó lett volna, ha a benti pezsgőfürdős részleg 21.30-ig...
A Calimbra Konferencia & Wellness Hotel legnépszerűbb csomagjai
Calimbra legkedvezőbb ár félpanzióval
80.240 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd
116.100 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Silver Hotel Hajdúszoboszló
100.774 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
105.280 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
90.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval