Gyenge 2017. novemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. november 5.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A wellness-részleg tágas, azonban hétvégén kifejezetten zsúfolt, egy üres szék nem volt szombat délután 5-kor, hogy a törülközőinket letegyük. Ezenkívül, a gőzkamra csak délután 4 és este 8 között üzemel. A masszázsterem és só kamra felett van a konyha, így a nyugodt pihenés helyett húsklopfoló zaját kénytelen a vendégek hallgatni. Az ételek többnyire átlagosak, bár újratöltés fél 8 után már nem történt (9-ig volt a vacsora hirdetve), a kávé rossz, a péksütemények szárazak voltak. Az étterem személyzete sem a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta. Az egyik vacsora alkalmával egy fiatal pincérnő 2 pohár bor tartalmát öntötte az ölembe, ezt követően pedig egy rövid bocsánat kérést követően elviharzott. Vissza kellett mennem a szobámba átöltözni ugyanis deréktól lefelé borban úsztam, még a fehérneműm, zoknim, cipőm is olyan volt... Ez már önmagában megalapozta az este hangulatát, azonban az, hogy a személyzet ezt követően úgy tett, mintha mi sem történt volna, ugyanúgy kifizettették a bort velünk, és a ruhatisztítás lehetőség sem kínálta fel, véleményem szerint nem megengedhető egy 4 csillagos hotel számára. A hotel pozitívuma, hogy szép környezetben van és tiszták a szobák, habár a tetőtérben kifejezetten fáztam este, fűtőtest nem volt, a légkondicionáló berendezés pedig nem tudta felmelegíteni a szobát (nyílászárók rosszul zártak).
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Szörnyű
Tisztaság:Jó
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:Gyenge
Elhelyezkedés:Jó
Calimbra Konferencia & Wellness Hotel további értékelései
KB. nyolc éve jártunk már ebben a szállodában, akkor meg voltunk vele elégedve. Sajnos ez a mostani utazásunkra nem mondható el maradéktalanul. Úgy látszik a szállodák ott próbálnak spórolni, ahol csak tudnak. Szerény véleményem szerint egy négy csillagos szálloda nem engedheti meg magának, hogy...
Teltházas időpontban voltunk,a wellness részleg elég kicsi-mindenki az élmény medencében szorongott,mert a másik medencében csak 24°c-os volt a víz amit csak a szaunazók használtak lehűteni. Abban a medencében is legalább 28-30C°viznek kellene lennie!! Sok négy csillagos szállodában jártunk...
Már korábban is jártunk ebben a hotelben. Az ott tartózkodásunk alatt a korábbi tapasztalat ismét beigazolódott. A személyzet (recepció, pincérek) most is nagyon kedvesek segítőkészek voltak. Az ételek nagyon finomak és főleg változatosak voltak, (a reggeli is)! Az általam foglalt egyik szobában...