Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Kellemetlen élmény

Révkapu Vendéglő MohácsRévkapu Vendéglő Mohács a térképen

Gyenge 2014. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. október 16.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Pár hónapja Mohácson a Révkapu Vendéglőben jártunk. Nem először fordultunk meg ezen a helyen, bár a kiszolgálással kapcsolatosan negatív élményünk volt, úgy gondoltuk ismét itt fogyasztunk egy ebédet.
Az ételekkel kapcsolatosan pozitív véleményünk volt, nagyon finoman főznek, választék is van bőven. A kiszolgálással viszont megint nem voltunk megelégedve, K. Úr a vendéglő vezetője ismét, nem vendégbarát módon beszélt velünk, olyan érzésünk volt, mintha meg kellett volna köszönnünk, hogy egyáltalán kiszolgált bennünket. Ha kérdeztük az ételekről-italokról nyögve-nyelősen válaszolt, úgy látszik jól megy az üzlet, nem probléma ha egy-két vendég elpártol tőlük. Nem sok kellett, hogy fel ne álljunk és ne kérjük az ebédet. Szerencsére a továbbiakban egy idősebb Úr jött az asztalunkhoz, és Ő szolgált ki bennünket, aki maximálisan udvarias, barátságos volt, pont olyan, amilyennek minden vendéglősnek lennie kellene. Mivel többször tapasztaltuk K. Úr "vendég szeretetét" többet nem jövünk erre a helyre és az ismerőseinknek sem ajánljuk a Révkapu Vendéglőt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Szörnyű
Hangulat:Gyenge
Ár / érték arány:
Tisztaság:Átlagos

Révkapu Vendéglő további értékelései

2019.09.08egyedül
Szörnyű
Sok éve rendszeresen jártam ide jó halászlét enni. Abban bíztam most is lesz benne részem. Nem így történt! Olyan gyenge minőségű volt, hogy negatív rekordot döntött számomra, illúzióromboló volt. Ami még meglepett, hogy a neten 2019.04.10-én frissített étlapon 1800-Ft olvastam,ezzel szemben...
2019.06.12a párjával
Kiváló
A neten keresgélve megtetszett a vendéglő hangulata, viszont több helyen olvastunk róla véleményt és elég sok negatív kritikát kapott. Pünkösd hétfőn jártunk Mohácson, így kénytelen voltunk ezt a helyet választani. Udvariasan fogadtak, Választhattunk, hogy hová üljünk. Kellemes hideg volt a...
2018.05.22családjával
Kiváló
Nagyon kellemes családi vállalkozás. Kiváló kilátás a Dunára, a kikötőre, nem akar az ember elmenni, annyi a látnivaló. Az ételek finomak, nagy adagok, a kiszolgálás profi.Széles a választék minden tekintetben. A kiszolgáló létesítmények egy kicsit szűkösek. Mindenkinek ajánlom aki átmegy a...
Népszerű szállások a környéken
Ponty Poronty Vendégház Nagybaracska - Pihenés márciusban, áprilisban, májusban, júniusban
Pihenés márciusban, áprilisban, májusban, júniusban
03.29-06.26.
Ponty Poronty Vendégház Nagybaracska
Kérd ajánlatunkat!
Harkányi Psoriasis Centrum Harkány - Akciós tavaszi senior ajánlat
Akciós tavaszi senior ajánlat
04.02-06.30.
Harkányi Psoriasis Centrum Harkány
117.000 Ft / 2 fő / 3 éj-től félpanzióval
Ambient Hotel Sikonda - Nyugdíjas ár félpanzióval
Nyugdíjas ár félpanzióval
2024.12.20-ig
Ambient Hotel Sikonda
96.224 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval