Egy szakma emlékei

Ha Monokon jársz, és tényleg látni akarsz mindent, mi adható, abban benne van a fodrászmúzeum is, ami egy igazi ritkaság. Régebben volt a XIX. kerületben, Kispesten egy fodrászmúzeum az Ady Endre úton Pinke Károly és Korom Gyula gyűjtése alapján, de úgy tudom, az végleg bezárt. Szóval, most nem ismerek mást, csak ezt, valószínű, az egyetlen. Ez a gyönyörű ház, amiben helyet kapott, nem volt eredetileg egy borbélyműhely, de itt lett berendezve és fogadjuk el így, mert gyönyörű, ahogy a sárga, oszlopos, a tájra jellemző tipikus ház a nagy fenyő árnyékában megbújik. A Lapis Imre emlékhely úgy jön ide, hogy az ország egyik leghíresebb fodrásza volt Miskolcon és itt emlékeznek meg róla is. Ezt a kiállítást meg Lukovics György nyíregyházi aranykoszorús mesterfodrász hozta létre. Milyen magyarázatot adhatnék még? Én öregember vagyok, nekem vannak ilyen régi emlékeim, ősi fodrászüzletekről, ősi szerszámokról, amik ma már nem láthatók, csak itt a múzeumban. Régen volt egy tipikus szaga vagy inkább illata a helynek, nyilván főleg a használt illatszerek miatt. Jellemzően külön intézmény volt a férfi meg a női fodrászat, nem volt ilyen mai uniszex, és ez meghatározta a beszélgetések témáit is. De hát mi a fenéről szoktak beszélgetni az urak? Jellemzően inkább fociról, azt hiszem, régen, az átkosban nem nagyon politizáltak még nyilvánosan, idegenek előtt. Ma meg már gyakran. De hát nincsenek már fodrászüzletek, nincsenek ápolt, fehérköpenyes fodrásznők sem, barber shopok vannak, feketeruhás, tetovált, piercinges fütyikkel, a falból dől a rap, ha akarod, ha nem. Na, hát ilyenek jutnak az ember eszébe, amikor megnéz egy fodrászmúzeumot.