Tehát lazán bekanyarodtam a korábban kijegyzetelt cím elé, hopp, vendéglő, nyitva is van, akkor itt eszünk. És hát ittjartamos szokás szerint csináltam is róla egy képet kintről, az "irattár" kedvéért. . . Bementem, igyekeztem körbe köszönni mindenkinek, aztán az egyik első kérdés az volt a pultos lánytól, hogy ugyan már, mi okom volt rá, hogy kintről lefényképeztem a vendéglőt? Ilyenkor ugye az ember megmerevedik, hogy hát instállom, idegen lévén nem tudhatom, hogy vannak-e valami helyi szabályok, előírások a fotózás tilalmáról, szóval, mibe gázoltam bele? Hát az édesapjáé a bolt. . . És? Nem akarom megvenni. Bizisten! Szóval, így kezdtünk, aztán magamba roskadtam, hogy itt nincs étel, csak a neve vendéglő, tulajdonképpen ez a falu kocsmája, ha jól érzékelem. Hát így van. Összetörtségemben talán megsajnált a nő, aki egyébként kifejezetten vonzó és kedves is tudott lenni, mint később kiderült. Ittam valami Topjoyt kékszőlőből, és elgondolkodtam, hogy hány falun fogok végigmenni, amíg ebédet találok. . . szóval a hölgy szólt, hogy esetleg melegszendvicset tud csinálni. . . kapva kaptam az ajánlaton, a lehetségesek közül sonkás-gombásat kértem, elég soká készült, de rendesen megsült, nem gondoltam, hogy ilyen nagy lesz, azt hittem, egy megkent kifli vagy kenyérszelet, de ez egy pizza-méretű dolog volt, ketchupot is kaptam hozzá, hát, nem lett sokkal finomabb. Kértem evőeszközt, ez helyben meglepetést okozott, mondták, mások marokra fogják, úgy eszik, na, jól nézek ki itt az urbánus finnyás szokásaimmal. . . De végül a hölgy valami raktárból kihozott és azt hiszem, el is mosott egy villát meg egy kést, én ettem, nem túl boldogan, mert azért ismerjük be, eléggé visszafogott íze volt ennek a melegszendvicsnek, de nem maradtam éhes. Itt olcsó minden, az üdítőért, pizza-méretű kenyérlángosért nem fizettem összesen 2000 forintot. A végére meg már egészen jóba is lettünk.
