Érdekes
2025. augusztusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2025. szeptember 10.Ajánlom a helyet másoknak is!
Nos, ez egy kicsit próbára tett megint, a Mándy kastélyt mindenképpen megnéztem volna, hát Istenem, nem minden nap járok Nagyatádon a széplány a múzeumban olyan kis bizonytalanul mondta, hogy nem, nem lehet megnézni, de olyan hangsúllyal, ami azt üzente, hogy hivatalosan nem Ez még nem akadályozott volna. De amikor odamentem, éppen egy villogó lámpákkal parkoló rendőrautó volt a bejárat előtt, ahonnan bemehettem volna a házak között, később ezt összefüggésbe hoztam azzal, hogy hátha valami a kastély területén, kastélyparkban tán egy behatoló így aztán ott szerencsétlenkedtem a tiltó tábla előtt egy fél órát, ki tudja, mi igaz ebből, hát volt már, hogy kutyával megkergettek. És elmentem. De másnapra térdig elszégyelltem magam, hát visszamentem Nagyatádra, aztán lesz, ami lesz, rövid az élet alapon mégis behatoltam a kastélykertbe, meg a kastélyba is, ha már ott vagyok, persze. Ez is magántulajdonban van, azért nem látogatható, és magántulajdonban porlad szét, mint annyi más kastély az országban. Ezzel a látogatással lehet, hogy a végtisztességet adtuk meg egymásnak, többé nem találkozunk, ez az épület és én. Hát majd akkor a túlvilágon, addig is, szia Mándy-kastény!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Népszerű szállások a környéken
27.400 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
80.750 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Ensana Thermal Aqua Hévíz
251.748 Ft / 2 fő / 3 éjtől all inclusive ellátással