Hosszú várakozás, bosszankodás

Családtagokkal és barátokkal érkeztünk meg Kőkapura egy kis vonatozás után. Tettünk egy rövid sétát is, de már mindenkinek korgott a gyomra, így betértünk a Háromforrás vendéglőbe.Mi, a hét felnőtt,6 különböző korú gyerekkel az étterem teraszán telepedtünk le.Rajtunk kívül talán még 4-5 vendég ült az asztaloknál.Nem lehet tehát azt mondani, hogy zsúfolásig megtelt volna a vendéglő.Az étlap láttán és az árak alapján azt gondoltuk, hogy biztosan finomakat fogunk enni. A fogások neve elég hangzatos, az áruk pedig elég borsos volt ugyanis.Néhányan közülünk csak levest kértek, mások csak főfogást. Nem nagyon értettük, hogy pl. a Kőkapu leveshez, a káposztaleveshez,a gyümölcsleveshez , a halászléhez miért kellett több, mint egy óra, hiszen ezek bizonyára nem frissen készültek.A 13 éves unokám a harcsapaprikást kettő, azaz kettő óra várakozás után kapta meg. Mellesleg ő volt az utolsó, aki ételhez jutott. Az egyedüli étel, amiről nem tudok rosszat mondani, az a Hutai sztapacska volt.Persze, ez is másfél óra után érkezett az asztalhoz. Többször feltettük a kérdést a pincérlányoknak, hogy mi az oka ennek a lassúságnak, de a mosolygáson kívül más választ nem kaptunk.Na most ehhez képest az árakat kissé túlzónak találtuk. Az a bizonyos későn jövő harcsapaprikás 2700 forintba került. Az, hogy nem álltunk fel az asztaltól és nem hagytuk ott az egészet csak annak köszönhető, hogy a gyerekek előtt nem akartunk veszekedni és ők nagyon éhesek is voltak. Nem mondom, nehéz volt őket türelmes várakozásra bírni. Lehet, hogy már innen is külföldre ment a szakács? Mindenesetre, ha az étlapon minden nap csak egy-két készétel szerepelne, de jó minőségben, talán kevesebb türelmetlen, bosszankodó vendéggel találkoznának.A személyzetről csak annyit, hogy a kedves mosoly nagyon fontos, de a szakértelem sem ártana.