Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Pele portya :)

Kőkapu Vadászkastély és Hotel & Apartments NagyhutaKőkapu Vadászkastély és Hotel & Apartments Nagyhuta a térképen

Gyenge 2015. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. május 6.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Férjemmel augusztusban pihenni akartunk. Kellemes kalandnak indult utunk a kőkapui rönkházak felé. Kaland aztán lett bőven. Már a helyszín megtalálása is megérne egy misét. Amikor végre rátaláltunk a vadászkastélyra, megláttuk a "festői szépségű, szikrázó" Áfonyás-tavat, tudtuk,itt a kaland nem ért még véget! A kastély recepcióján 1 hölgy volt (2 napig mást nem is láttunk rajta kívül ott), de szegénykém oly mértékben el volt havazva a munkával, hogy a végén már megsajnáltam és nem dühöngtem azon hogy sokára hozta a kulcsot. Átadta nekünk a rönkházat. Az előzetes fotók erről a valóságot tükrözték, de arra, hogy lakótársunk is lesz, nem hívták fel a figyelmünket. (Erről később még beszámolok.) A tó kicsi volt és inkább lehangolt a látványa. Halak sem voltak benne, néhány törpeharcsa felhőt leszámítva.(Saját tapasztalat és a szomszéd horgászoké.) A bowlingpályára 1 órányi várakozás után sikerült bejutnunk, mert a hölgy továbbra is egyedül volt a recepción. A környező táj valóban gyönyörű, wifi és mobilmentes pihenést kínál. A rönkház előtt tűrhető állapotú asztal és pad. Épült egy apartmanház a szomszédba, az kívülről látványosan modern. A környezet eléggé elhanyagolt, nem messze innen, régi, rozsdás vasakkal tele porta van, kopott kis úszómedencével az udvarán, szóval a látvány erősen negatív. Mégis örültünk, hogy ott vagyunk. Ettünk-ittunk kint a jó levegőn és élveztük a nyugalmat. Amikor már ránk sötétedett, bementünk. Az illemhely ajtaját nem sikerült bezárnom, elvetemedett és ahogy jobban megnéztem furcsa mód eléggé hiányos volt az egyik sarka. Olyan volt, mintha lefaragták volna. Na de ez nem téma, végül is rönkházban vagyunk, fa-fa hátán, szép és természetes. Nyugovóra tértünk. Volna. Igen hangos kaparászás-rágás, futkosás következett. Egy darabig füleltünk aztán felkeltünk és vonultunk a hang irányába. A lakótársunk nem volt ijedős, megmutatta magát! Szép nagy dundi pele, gülü szemekkel aranyos karika fülekkel. Futkosott, cikázott a falon, plafonon, úgy járkált az ajtók és szobák fölött-között-mögött, mint egy lyukas sajtba. És láttuk, hogy rágja nagy igyekezettel és gyakorlattal azt a bizonyos wc ajtót. Nehéz volt így elaludni. Elég zűrös volt az éjszakánk. Éjjel vaddisznó túrt a ház előtt és a szemetest is széthordta. Reggelre kellően kimerültek voltunk, úgyhogy átmentünk egy kis wellness élményre a fürdőházba. Könnyű volt bejutás, de rövid lett a tartózkodás. A medence vize jéghideg és koszos, a jacuzzi vize pedig irtó büdös és langyos volt. Otthagytuk! Kirándultunk egy nagyot és ez jó volt! Vacsorázni a Háromforrás étterembe szerettünk volna, de még nem volt 6 óra, így elküldtek bennünket! Jöjjünk vissza később. Nem is értettük!! Nem félpanziós vendégek voltunk,a'la carte szerettünk volna vacsorázni de ezt ők nem is kérdezték meg. Végül sikerült ott étkezni. Az étel tűrhető volt, bár a mézes pácban érlelt szarvas túlságosan édesre sikeredett és kissé rágósan került tányérra. A kiszolgálás kedves és gyors volt, szép és tiszta környezetben. A kijelentkezés simán zajlott ismét némi várakozással vegyítve és búcsúzóul egy róka állt a kijárat előtt fényes nappal. Érdekes és érzelmekben vegyes hétvégénk volt. Vissza, ide nem jönnék, új kalandra vágyom. :)
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Gyenge
Étkezés:
Elhelyezkedés:Kiváló

Kőkapu Vadászkastély és Hotel & Apartments további értékelései

2023.11.07gyerekekkel
A természeti környezet gyönyörű, a tó, a kisvasút, szuper hely akár kisgyerekes családoknak is. A hotel és az étterem személyzete nagyon kedves, segítőkész. Az éttermi felhozatal nagyon hullámzó, van ami nagyon finom (de ez is inkább az a la carte menü) és van ami nagyon gyenge sajnos....
2023.08.14gyerekekkel
Kiváló
Már a megérkezésünk napján kellemes élmény volt, hogy a recepciós hölgy kedvesen fogadott és megmutatta a szállást! Mi az apartmanban szálltunk meg egy hétig! Patyolattiszta szobák, nagy terek. Külön örültünk azabc-nek és a minden igényt kielégítő prospektusnak! Teljesen felszerelt konyha...
2023.06.23a párjával
Kiváló
A neten akadtam rá egy akciós ajánlatra, ahol a vadászkastélyhoz tartozó egyik apartmanban töltöttünk 3 napot. Remek választás volt. Jól felszerelt, tágas lakótér, kényelmes fekhely várt minket. Közvetlen, kedves volt a személyzet, bármiben segítségünkre voltak. A kastélyban használtuk a wellnes...

A Kőkapu Vadászkastély és Hotel & Apartments legnépszerűbb csomagjai

Kőkapu Vadászkastély és Hotel & Apartments Nagyhuta - Hétköznapi ajánlat - félpanziós ellátással (min. 2 éj)
Hétköznapi ajánlat - félpanziós ellátással
87.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
2024.12.20-ig
Kőkapu Vadászkastély és Hotel & Apartments Nagyhuta - Családi nyaralás a Rönkházban - önellátással (min. 3 éj)
Családi nyaralás a Rönkházban - önellátással
108.000 Ft / 8 fő / 3 éj-től ellátás nélkül
2024.09.16-ig
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2025.05.01-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
63.147 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Bál Resort Balatonalmádi - Legjobb ár félpanzióval
Legjobb ár félpanzióval
2024.12.24-ig
Hunguest Hotel Bál Resort Balatonalmádi
92.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hotel Eger Park - Kedvezményes ajánlat fürdőbelépővel
Kedvezményes ajánlat fürdőbelépővel
2024.12.24-ig
Hotel Eger Park
81.900 Ft / 2 fő / 2 éj-től kiváló félpanzióval