Remetekert Nagykapornak

Kissé szomorkás volt az idő, talán csepergett is. Nem riasztott el, inkább olyan volt, mintha a friss tavaszi táj tisztára mosakodna éppen. Némi erdei autókázás után megtaláltuk a keresett helyet, Istennek hála, egy szál ember sem volt sehol a közelben, csak a néma csend, néha a szelíd suhogás, madárdal, vagy a leeső cseppek koppanása. Bejártuk a kis körzetet. Középen padsorok, talán mise idején idegyűlhetnek a hallgatók, szemben egy Mária-oltár. Fából faragott remeteszobrok. Nagy félkörben, szép ívben faragott kálvária-képek, ezek nem régiek, eléggé újnak tűnnek. A sarkon egy vadász figurája is fába faragtatott, talán ő vigyázz itt a rendre a puskájával. Megkongattam a haranglábon a harangot. Az állatok szerte az erdőben tudták, itt a Nagypéntek. Mi így ünnepeltünk itt, csendben.