De ha már rá van írva, hogy "kitchen", akkor ott valami étel is van, gondolom. Olyan autós evőhelynek látszik. Beparkolok, rajtam kívül sehol senki, óvatosan óvakodok a központi lakókocsik (? ) felé. Ott aztán feláll egy ember az árnyékból, és szevasz, mit akarsz, mit szeretnél, laza, kötetlen csevej képében, mintha régi haverok volnánk. Végül is, nem zavar. Hát enni valami, ha már kitchen. Ó, persze, ilyen hamburger, olyan hamburger, esetleg hot dog. . hú, hej, hát más nincs? Esetleg bográcsban főtt babgulyás. Na, az az! Az lesz az! Akkor kérek egy babgulyást! Addig üljek le valahol, foglaljam el magam. Ember elmegy, valahol hátul matat, aztán előjön egy kis műanyag dobozzal. Láthatóan ő itt egyedül a mindenes, magad uram, ha szolgás nincsen. Olyan az egész hely, mint nagyon nagy "Üvegtigris". Szerintem valahol bent melegít valamit, közben kérdezi, hogy innék-e valamit. Mit lehet? Ilyen dobozosok vannak. Majd, ha már ettem. Pakolni kezd valamit egy nagy papírzacskóba. Mondom, hogy nem, nem, itt akarom megenni, helyben! Nem baj, akkor is ilyen zacskóba teszi, aztán csinálok vele amit akarok. Egyébként kint, a napon, sok ülőhely, fekvőhely, párna, stb. van, még egy egész jól felszerelt játszótér is. De veszett meleg van, nem akarok kint leülni, hát akkor be is lehet menni, ez egy volt csárda vagy micsoda, van jobb napokat látott belső tere is hátul, ott WC is van, kézmosó is. Egy idétlen turul repked a falon valami karddal meg címerrel, régebben itt nyilván más hagyományok is voltak, nem csak Mercedes meg kitchen. Beülök, talán hűvösebb van. A WC olyan, hogy inkább nem használtam. Az ember behozza a zacskómat, benne a maszatos műanyag dobozban lapuló leves, két péksüteményt is kapok, csak úgy kézzel, marékra, meg egy műanyag kanalat is, csak úgy marékra, letéve a bizonytalan tisztaságú asztalra. Ez valami raktár vagy mi, ahol ülök. Szalmabálák is vannak benne. Viszont kaptam egy kis piros cukorkát ajándékba. Nagyon erőt kellet vennem magamon, hogy megegyem. De már kifizettem előre több mint 3000 forintot, és magamban azzal bíztattam magam, hogy na, nem finnyáskodunk, a fenébe is, képzeld hogyan ettek a Gulágon, Recsken, nem vágtak arcokat, málenkij robot, sokan kibírták, ki fogod bírni te is, semmi bajod nem lesz, ugyan már. A levesben babokat is találtam, és összességében nem is volt rossz íze. Néztem a neten máshol, sokan nagyon dicsérték ezt a helyet. Hát ők ezt szeretik. Megettem a javát, a szalvéta is maszatos volt, aztán kisomfordáltam a lakó(büfé)kocsihoz, hogy akkor meginnám a dobozos levet. Milyen legyen? Itt van. De csak nem szeretnék ebből a koszos dobozból inni, nincs valami pohár? De, van valahol. . . keresés alul, egy rakás műanyag pohár, tulaj úr, ha ő az, úgy egyenként belenyúlt mindegyikbe, úgy szerte szét őket. . . aztán az egyiket rendelkezésemre bocsájtotta. Hát, izé. . . de szomjas voltam, megittam. . . aztán gyorsan be a kocsiba, apró zúzott kő csak úgy csikorog a kerekek alatt, és huss, el innen, tovább!
