Kiváló 2025. decemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2025. december 22.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Rendszeresen járunk Nagykörű rendezvényeire, most hétvégén is ott voltunk az Adventi Körűi Piacon. De hiába, hogy a piac a lényeg, ide a vendéglőbe most is betértünk, mert ki nem hagynánk sosem. Igencsak meglepődtünk viszont, mert az egyszerű, de barátságos környezet most ünnepi díszt öltött. Rendezvényre volt átrendezve a terem, megterítve az asztalok. Megcsodáltuk, majd félve kérdeztük, hogy de azért kaphatnánk-e egy pohárka lélekmelegítőt a ronda, nedves időből bejőve, hiszen az ünnepi vendégek még nincsenek itt. A kiszolgáló hölgy szinte nem is értette a kérdést, mert persze, hogy maradhatunk. Foglaljunk helyet a két kis asztal egyikénél, amelyet elkülönítettek az így érkező vendégeknek. Leültünk, és amíg melegedtünk, addig más piaci látogatók is bejöttek, de ők inkább a kiszolgáló pultot támasztva kvaterkáztak. Nagykörű ettől a mondhatni apróságtól is nagyszerű, ahogyan most is fogadtak itt bennünket és a többi beeső vendéget. Ne hagyd ki semmiképpen ezt a helyet, ha erre jársz!
Nagykörű, az ország cseresznyéskertje. és ez nemcsak hangzatos reklámszlogen, hanem tény. Erre kezdtek a tüneményes kis falu tehetséges lakói eredetileg virágzástól befőzésig, idén már januártól decemberig húzódó nagyszerű rendezvénysorozatot szervezni. Mi évek óta lelkesen járunk hozzájuk, nem...