Menedék

Gondoltam, egyszer ki kell már törni ebből az állandó bezártságból, lézerrel levágtam a bokámról az elektromos nyomkövetőt, és kimenekültem Budapestről pár napja... hosszú inalásom egészen Nagykovácsiig tartott, itt megnéztem a nézni valókat, aztán benéztem az ittjartamba, hogy hol fogok én itt ebédelni... a Stübli már volt, kerestem a Kiskamra nevű helyet, térképen ott volt, a valóságban meg nem, így aztán maradt a "Nagyszénás Menedékház". De nem baj, egyáltalán nem. Mi jut eszembe erről? Életem nagy kalandja, ami talán 60 éve történt, anyukám tantestülete kirándult a téli szünetben a nagyszénási turistaházba, vagy húsz tanár a gyerekeikkel, pont itt mentünk ki Nagykovácsiból és derékig érő hóban jutottunk a turistaházba... ott aludtunk napokig a közös térben a padláson. Csupa szánkózás az élet, főleg a gyerekkor. Na, de itt ez az emlékház, ami arra emlékeztet, és most itt ettem, majdnem egészen jót. Nem túl erősen barátságos a kiszolgálás, a sarokba húzódtam, egy temetési menet csupa gyászruhában falatozott vígan a főhelyeken. Én húslevest kértem, azonnal hoztak hozzá csípős paprikát, kérés nélkül, és a húsleves is jó kommersz volt, de a jó értelemben. Kacsacomb volt a következő, ami versengett a kegyeimért, jó párolt káposztával, dupla combú madár, mert hogy néz már ki egy féllábra kárhoztatott kacsacomb, jól elvoltam vele, kellemes ebéd volt, ananászlevekkel kísértettem le utolsó útján.