Azért csak meglett

Megyek délután a Duna partján, hát, egyszer csak éppen a rendőrség elé érek. Járőr komótosan kisétál, ülnek be a kocsiba... na, kapok az alkalmon, itt egy mindent ismerő helyi, hát csak megkérdezem már, hogy erre van Szent Erzsébet szobra? Hű, ez nem volt szép tőlem, talán zavarba hoztam a rend őrét. Próbálok könnyíteni a helyzeten, hogy egy ilyen szép fehér szobor, egy oszlopon áll, és kis kendő van a fején, hullámosan redőzve.. mutatom a saját fejemen, hátha. De nem. Hát ő sokfelé jár, de ilyent még soha nem látott, nem tudja ő az ilyeneket, ő az ilyesmit nem figyeli, el kéne menni sétálni arrafelé, aztán valahol csak meglesz az... Megköszöntem szépen, bántam már, hogy szóbahoztam, és illedelmesen elindultam a mutatott irányba. De legalább egy jót sétáltam a parton. Aztán persze megtaláltam a szobrot, kb. érzésre ott, ahol sejtettem, az úton át kell menni, és van egy kis cuki tér, éppen Szent Erzsébet tere, hát hol állna, ha ott nem? Egyensúlyoz az oszlopon. Kezében a rózsák (mégis, mi legyen Szent Erzsébet kezében, vasalódeszka?) a híres rózsák a kenyér helyett eset miatt. Arca parasztosan széles, szeme kunosan vágott egy picit és nélkülözi az utókor arisztokratikus szép nővé idealizáló szokásait. Olyan kis hétköznapi nő, vezekel, ostorozza magát, gyerekeket szül, jótékonykodik, ha nem figyelünk oda.