Összevont hősök

Sok szó nem fér hozzá, minden településnek megvan a maga történelmi átka, baja, áldozata, szerencsétlensége, mi magyarok elég aktvak voltunk vérontásban, a másokében is, meg a magunkéban nemkülönben. A hármas jelentésű emlékmű középső kövén egy nőalak egy szakállas embert fog, aki talán összeesett, talán meghalt. Lehet Mária is Jézussal, de nem lehet, ennek a férfinek valami ruhája van, ami lent, a hasánál felszakadva tátong. Talán egy idős magyar és most kapta a hírt, hogy messze idegenben golyót kapott a fia. A domborművön a magyarok Szózatából kiragadott rész arról elmélkedik, hogy nem lehet, hogy hiába haltak meg, hullatták a vérüket... na, nem a honért. Dobordóban meg a Don-kanyarban nem volt hon, pontosabban nem a miénk. 56-ban meg talán inkább a szabadságunkért. De reméljük, hogy tényleg nem hiába. Hogy tanulunk ebből, hogy egyszer majd az utódaink tényleg tanulnak ezekből a tragédiákból, és nem csinálják tovább ezt a militáns baromkodást, amit annyira fickósnak és karakánnak tartanak egyesek. Nem tudom, tisztelet... igen, tisztelet az 56-os bátorságért mindnek! De leginkább sajnálat. Nagyon sajnáljuk, hogy így történt, Az özvegyeket is, árvákat is. Magunkat siratjuk ezekben a kövekben.