Érdekes
2026. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2026. július 24.Ajánlom a helyet másoknak is!
Vannak a hiedelmek, meg van a valóság. Nemrég voltam Mohorán Tolnay Klári emlékházában, és most felmerültek bennem a párhuzamok. Ahogy Tolnay Klári sem Mohorán, hanem Budapesten született, úgy Szeleczky Zita szintén. Azután a gyerekkoruk a vidékhez kötődik, az egyik Mohorára, a másik Nekézsenyre. Párhuzam még az is, hogy az emlékházak nem az eredeti házak, hanem egy független ház a faluban, mert Istenem, hát itt volt hely Szeleczky Zita budapesti, Budafoki úti szülőházát és emléktábláját megtalálod, pár lépés a Gárdonyi tértől. A Szeleczky kastélyt is megtalálod Boconádon, tettem oda pár képet róla. De az édes gyermekkor az Nekézsenyhez kötődik, a színésznő sikerei meg inkább Budapesthez, vagy 30 film és számtalan színházi szerep, meg ugyebár az üldöztetés is, amiért az USA-ba menekült 1945-ben, bizonyos hungarista megnyilvánulásért, kiállásért. Ott aztán Wass Alberttel együtt magyarkodhattak a haza keserű sorsáról. Később mindkettőjüket rehabilitálták, Zita haza is költözött a rendszerváltás után, Érden halt meg. De az emlékét igazán Nekézseny őrzi, ez a múzeummá avatott ház, amit drága jó nénénk, a kedves tárlatvezető szívesen megmutatott nekünk. Szerintem örült a látogatóknak, mert rengeteget mesélt. Én meg csodáltam a képeket, a ruhákat, hallgattuk a művésznő hangját, egyesek szerint Szeleczky Zita volt a legszebb és legjobb magyar színésznő, ezt nem cáfolnám, mert tényleg gyönyörű volt, a másik jelzőt nem erőltetném annyira. Mindenesetre nagyon jó élmény volt meglátogatni ezt a falut és beszívni, átérezni, értelmezni az itt látottakat.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Népszerű szállások a környéken
51.480 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
70.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hunguest Hotel Flóra Eger
116.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval