Kiváló
2017. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. augusztus 31.Ajánlom a helyet másoknak is!
A gyorsuló világot elhagyva egy forgalomtól teljesen elzárt, csodálatos ősparkba érkezve látja meg az utazó a felújított Majtáth kastélyt, a Főnix Med Wellness és Egészségszállodát. S bár a parkolóból a recepció táblát követve nem az impozáns rózsakertes, szökőkutas főbejárathoz jutunk, hanem egy oldal bejárathoz, belépve érzékeljük a külcsínyhoz tökéletesen illesztett belbecset. Tágas terek, letisztult elegancia az egész épületegyüttesre jellemző. A szobánk egyedül, ami nélkülözi a tágas jelzőt, viszont ügyesen elrendezett. A ruháknak tágas, fiókos nagy szekrény, kis előszobai fogas, valamint egy kis pipere asztal szék, kis ágy melletti fiókos szekrénykék elégséges helyet biztosítanak 2 főre a ruhák, cipők, kiskabátok és olvasnivalók elpakolására. A kiváló magassággal bíró ágymatrac, a megfelelő szatén ágyneművel garantált jó alvást biztosít, de az ággyal szemben, a falon elhelyezett síkképernyős TV a kellő számú csatornákkal a TV-n elalvóknak is megfelelő elhelyezést nyert. Mivel a szoba nem túl nagy, kárpótlásul kellő számú és megfelelő bútorzattal ellátott közösségi helyeket lehet találni. Könyvtárszoba, társalgók,teraszok emeleten és földszinten is. A kert vadregényes, de ugyanakkor nagyon is jól ápolt és jól tervezett. Van pétanque játéktér, vízcsobogós kerti tó napágyas pihenővel és az ősfák tövébe szerkesztett romantikus függönyös körpavilon, körpihenő ágyakkal. Vacsora után nagyon jól esik a séta ebben a térben, az ejtőzés a friss levegőn, a természet által biztosított csendben. (csak a madarak hangját és a zizzenő leveleket lehet hallani!)
A wellness és a többi egészség megőrzéshez kapcsolódó szolgáltatások helyiségei (kiválóan felszerelt torna terem pingpong asztallal, masszázs szobák, szolárium, szauna stb.) jól tervezettek, nincs sehol helyszűke! Mindent ki lehet/kell próbálni!
A személyzet figyelmes, vendégszerető, szolgálatkész.
Ajánlom minden valós kikapcsolódásra vágyónak!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Főnix Wellness Resort további értékelései
2026.10.31a párjával
Kiváló
![]()
Csendes és nyugodt. Aki ilyen pihenésre vágyik, jöjjön el ide. A szálloda nagyon igényes, tiszta. A wellness hibátlan, nincs tömeg sem. Gondoltak a vendégekre teával a bejáratnál és szódagéppel a wellness részlegen. A személyzet nagyon kedves, igyekszenek a vendégek kedvében járni. A kastély...
2026.10.29a párjával
Jó
![]()
Nagyon szép hely, figyelmes személyzet és finom ételek. Az egyetlen zavaró dolog, hogy nagyon áthallatszik még az is, ha csak beszélgetnek a szomszéd szobában… A wellness részleg rendben volt, viszont a “buzgárok” elég keveset mentek, nem igazán volt már, aki odafigyelt volna...
2026.10.18egyedül
Kiváló
![]()
Tökéletes tisztaság volt a Hotel teljes területén. Nagyon tetszett a bioszauna. Az étkezés változatos és finom volt, a felszolgálók kedvesek. Amit hiányoltam, hogy a kastély történetéről nem hallottunk. Javasoltam a recepción, hogy legalább a hét egy napján legyen egy szóbeli ismertető. Akit...
A Főnix Wellness Resort legnépszerűbb csomagjai
Senior ajánlat
75.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Előrefizetési kedvezmény félpanziós ellátással (1 éjtől)
39.900 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Napi árak félpanziós ellátással (1 éjtől)
42.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Két ünnep között
62.100 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Két ünnep között - teljes előrefizetéssel
65.550 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Flóra Eger
106.720 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
84.449 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
55.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől reggelivel