Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Vélemény

Doboskút Vendégház NógrádsipekDoboskút Vendégház Nógrádsipek a térképen

Gyenge 2013. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. július 21.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Évek óta csillagtúrázunk, az ország több részében megfordultunk már, de még soha sehonnan nem jöttünk el ilyen rossz élményekkel mint a Doboskút Vendégházból. Az apartman egy buszforduló mellett található, ahol rendszeres időközönként autóbuszok, illetve az erdőből fát szállító erőgépek verik fel a port az aszfaltban igen hiányos útról. Az apartman udvarán parkolni nem lehet, így csak a ház előtti árokparton van mód rá. A vendégház valóban jól felszerelt, csak a tisztaság hagy maga után némi kívánni valót. De mindez minket annyira nem is zavart, ahogy az sem, hogy a meghirdetett ingyenes ping-pong, illetve lengőteke használathoz nem találtuk meg a szükséges eszközöket. A kerti sütéshez-főzéshez-grillezéshez viszont az eszközöket megtaláltuk, de azok erősen kifogásolható állapotban voltak. A házigazdák viselkedése azonban megdöbbentő volt. Az utolsó éjszakánk után szombaton délelőtt 9 órakor terveztük a távozást, amit szóban jeleztünk is a szállásadóknak. Örömüket fejezték ki és hivatkozva arra, hogy vasárnap egy nagyobb csapat érkezik reggel 8 óra után már kerti traktorral vágták a füvet. Az autóba való kirakodás közben a szállásadó már az apartmanban volt és nézte végig a berendezési tárgyakat, eszközöket. Az az érzésünk volt, hogy teljesen indokolatlan kontroll alá vett minket, mi ugyanis rendben hagytunk hátra mindent. Hazaérkezésünk másnapján 19 és 20 óra között a szállásadó telefonon hívott fel és számon kért, hogy a welcome drink festett üvege hol van, azt postai úton juttassuk vissza hozzájuk, melyre válaszoltam, hogy azt ajándékba kaptuk és nálunk van, mivel az üveggel kapcsolatban semmit nem mondtak. A történethez hozzá tartozik, hogy nem szoktunk italozni, a kapott welcome drinket tartalmazó 0,2 l-es üveg kupakja alapján anno valami kommersz lehetett benne, az üvegen festett körte motívum volt, első ránézésre értéktelen tucatáru. Az italt nem fogyasztottuk el, így üveggel együtt hazahoztuk. A welcome drink nevéből adódóan szerintem érkezéskor szokták adni, mi az utolsó esténken kaptuk, az apartman lépcsőjére volt kitéve, ami érthetetlen volt, mivel személyesen találkoztunk velük. A szállásadó telefonhívását követően dühömben becsomagoltam az ajándéknak vélt üveg italt úgy-ahogy kaptuk, hogy postára adjuk sok szeretettel.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Gyenge
Tisztaság:Gyenge
Ár / érték arány:Átlagos
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Gyenge
Elhelyezkedés:Átlagos

Doboskút Vendégház további értékelései

2013.08.06családjával
Kiváló
Rendszeresen járunk túrázni, illetőleg kirándulni családommal, az országon belül és kívül egyaránt. Ezért is nézegettem érdeklődve az Önök honlapját. A honlapon több ismerős helyet is találtam, ahol én is megfordultam. Így találtam rá a nógrádsipeki Doboskút Vendégházat ismertető részre,...
2013.07.29csoporttal
Kiváló
Nagyon kellemes néhány napot töltöttem a vendégházban. Egy budapesti doktornő felügyelete mellett léböjt napokon vettem részt. Nem nagyon hiszek a csodakúrákban, de ismerősöm rábeszélt, ő már járt itt. A hely, a környezet, a szomszéd kedves nénik, a fiatal pár, akiktől a böjt végén mézet és...
2013.07.29csoporttal
Kiváló
Én is jártam a Doboskút vendégházban! Egyedül és diákokkal is! Nem véletlenül tértem vissza több alkalommal. Minden a lehető legtökéletesebb volt! A vendéglátók szolgálatkészsége, a kamaszok iránti türelme köszönetet érdemelt! Az ellátás ,a tisztaság, az étkezés kiváló volt! Remek...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Főnix Wellness Resort Nógrádgárdony - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2024.06.01-ig
Főnix Wellness Resort Nógrádgárdony
52.500 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Hotel Visegrád - Wellness kikapcsolódás
Wellness kikapcsolódás
2024.12.22-ig
Hotel Visegrád
99.360 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza - Felejthetetlen pillanatok
Felejthetetlen pillanatok
2026.04.20-ig
Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza
60.435 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval