Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Nógrádi túra

Doboskút Vendégház NógrádsipekDoboskút Vendégház Nógrádsipek a térképen

Kiváló 2013. júniusban, családjával járt ittÉrtékelt: 2013. augusztus 6.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Rendszeresen járunk túrázni, illetőleg kirándulni családommal, az országon belül és kívül egyaránt.
Ezért is nézegettem érdeklődve az Önök honlapját. A honlapon több ismerős helyet is találtam, ahol én is megfordultam.
Így találtam rá a nógrádsipeki Doboskút Vendégházat ismertető részre, valamint a vendégházat értékelő "Vélemény" című kommentre.
2013. nyarán jártunk itt, több napot eltöltöttünk és bebarangoltuk a közelebbi és távolabbi környéket részben kocsival, részben gyalog. Győrből érkeztünk, ezért nagy élményt jelentett számunkra a táj változatossága, a dombos, hegyes környezet.
Nógrádsipek egy kis zsákfalu, ahonnan jókat lehet kirándulni a környék erdőibe, át lehet sétálni, vagy inkább gyalogolni Hollókőre, de autóval nincs messze Szécsény, illetve Balassagyarmat, de Mohora sem, mely utóbbi községben található a Tolnay Klári emlékház.
Szép autós kirándulással elérhető Ipolytarnóc, ahol megtekinthetőek az ősmaradványok.
De elsősorban nem erről szerettem volna írni, hanem a Doboskút Vendégházról, melyben, - mint már írtam, - volt alkalmam eltölteni pár napot. Nem vagyok egy gyakorlott, illetőleg gyakori kommentelő és Edison értékelése volt az, mely miatt tollat, illetőleg „billentyűzetet” ragadtam.
Ahogy azt fent is írtam a falu egy zsákfalu és a Vendégház a falu végén található. Azon a végén, ahol véget ér a falu. Éppen ezért a vendégház környéke és maga a ház is rendkívül nyugodt, csendes.
Nem tudom, hogy egy helyen jártunk-e Edisonnal. Az stimmel, hogy az utca burkolata nem a legjobb minőségű, de egyáltalán nem rosszabb, mint egy átlagos, magyarországi falusi utca.
Mikor ott jártunk az utcában alig volt forgalom és a parkolással sem voltak gondjaink.
A vendégház rendkívül jól felszerelt, tiszta és rendezett volt. A házigazdák figyelmesek, kedvesek és segítőkészek voltak. Semmi olyant nem tapasztaltunk, amit Edison írt.
Nagyon szép napokat töltöttünk ebben a kellemes vendégházban és kies kis faluban.
Nekünk nem voltak kellemetlen tapasztalataink, mint Edisonéknak, igaz, mi megittuk a kapott welcome drinket, az üveget pedig otthagytuk.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:Kiváló
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:
Elhelyezkedés:

Doboskút Vendégház további értékelései

2013.07.29csoporttal
Kiváló
Nagyon kellemes néhány napot töltöttem a vendégházban. Egy budapesti doktornő felügyelete mellett léböjt napokon vettem részt. Nem nagyon hiszek a csodakúrákban, de ismerősöm rábeszélt, ő már járt itt. A hely, a környezet, a szomszéd kedves nénik, a fiatal pár, akiktől a böjt végén mézet és...
2013.07.29csoporttal
Kiváló
Én is jártam a Doboskút vendégházban! Egyedül és diákokkal is! Nem véletlenül tértem vissza több alkalommal. Minden a lehető legtökéletesebb volt! A vendéglátók szolgálatkészsége, a kamaszok iránti türelme köszönetet érdemelt! Az ellátás ,a tisztaság, az étkezés kiváló volt! Remek...
2013.07.21a párjával
Gyenge
Évek óta csillagtúrázunk, az ország több részében megfordultunk már, de még soha sehonnan nem jöttünk el ilyen rossz élményekkel mint a Doboskút Vendégházból. Az apartman egy buszforduló mellett található, ahol rendszeres időközönként autóbuszok, illetve az erdőből fát szállító erőgépek verik fel...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Főnix Wellness Resort Nógrádgárdony - Napi árak félpanziós ellátással
Napi árak félpanziós ellátással
2024.06.01-ig
Főnix Wellness Resort Nógrádgárdony
52.500 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Hotel Visegrád - Wellness kikapcsolódás
Wellness kikapcsolódás
2024.12.22-ig
Hotel Visegrád
99.360 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza - Felejthetetlen pillanatok
Felejthetetlen pillanatok
2026.04.20-ig
Lifestyle Hotel Mátra Mátraháza
59.670 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval