Ingások

Az úgy volt, hogy Sukorón ebédelnénk, van ott egy csárda... volt is, a Boglya, meg is találtuk, de zárva van, csak hétvégén nyit ki. Na, akkor van itt egy másik étterem, a Gémeskút, irány oda! Persze, hogy zárva van az is. Hát akkor a Szúnyogszigeti halászcsárda! Az is zárva... ettem a nemlétező kalapom... na, akkor vissza Pákozdra, hátha... és ott végre nyitva volt az Ingókő, iskolás diákok masíroztak ki-be az ajtaján, de mind felment az emeletre. Percekig álltunk az üres étteremben, de személyzet sehol. Aztán tapsolni kezdtem, azután kiabálni. És lám, jött is egy felszolgáló, üljünk, ahová csak akarunk, menü már nincs, levesből is csak húsleves... jó, rendben, feladtam, legyen. Végigböngészve az étlapot, ami nem túl hosszú, feltűnt Miska huszár kedvence. Na, ez valami helyi specialitás, ki ne hagyjuk! Megettük a húsleveseket, Azután én rárepültem a Miska kajájára. Na, ez a Miska fura egy figura volt, hagymát evett hagymával, mint Kabos Gyula a Hyppolit, a lakájban. Volt a tányéron két elég vastag tarja, rá egy tükörtojás, rá két nagydarab szalonna kakastaréj-minőségben, rakat sült hagyma, meg rakat nyers lilahagyma is, meg még póréhagyma is... gombák is akadtak eltévedve itt-ott, és tepsiben sült jó zsíros burgonya is. Fület kettéállító kalóriabomba. Mondtam is magamba a Miskának népiesen, hogy azt a jó istenit a beledben... szóval a szalonnából azért a hagytam jócskán. De jóllaktam. A leves tűrhető volt, lehetett bele kis erőspaprikát is darálni, érdemes is volt. De tulajdonképpen az ember legyen hálás. Egy nyitvatartó étterem, meleg ebéd, 10 ezer jó magyar forint otthagy, de ne kerülje el senki, az út mellett van. érdemes vele próbát tenni.