Átlagos 2024. májusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. május 28.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Jövet is, menet is észrevettem, néztem, a Google térképén sem volt fent, meg az ittjartamon sem, hát mindkét helyre felkérettem. Mert azért megérdemli. Gondoljunk csak bele, az 1700-as évek óta itt áll. Azóta biztos toldozgattak-foltozgattak rajta valamit, most olyan elárvult, a településen átvezető út mellett áll, és nemigen törődik vele senki. Bár, a nagy templomok megjelenése óta erősen veszítettek funkcionalitásukból ezek a kis falusi szerkezetek.
Ha Ugor kolléga bejegyzését nem olvasom előzőleg, fogalmunk sem lett volna, mi az a termetes deszkabódé a település főutcáján. De így már tudtuk, hogy hajdani római katolikus fa harangtornyot vagy haranglábat, kell benne tisztelnünk, bár mi, hogy úgy mondjam, nem ilyesmihez vagyunk szokva...