Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Pihenés az unokákkal

Erzsébet Park Hotel ParádfürdőErzsébet Park Hotel Parádfürdő a térképen

Kiváló 2025. júliusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2025. július 8.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Férjemmel már voltunk többször is a szállodában. Most a két unokámmal, 10 és 8 évesek voltunk. Nagyon jól éreztük magunkat. A szoba kényelmes volt a gyerekekkel is. Az ételek jók voltak, a gyerekek is tudtak választani maguknak bőségesen. A wellness is nagyon jó volt. Egy kis kifogásom volt csak. Az Erzsébet szárnyban délelőtt szerettem volna a szaunát használni. A hölgy felvilágosított, hogy nem működik csak kérésre, ha bekapcsolja legalább 1 óra amíg felmelegszik, a gőz pedig minimum 20 perc. Mondtam, hogy rendben, akkor addig használom az infra szaunát. Délután ismét meglátogattuk a welness részleget, ekkor a hölgy azt mondta, hogy azért nem működik, mert még nem kérte senki.
Szimpatikusabb lett volna, ha délelőtt akarom használni, akkor is működjön, hiszen a szolgáltatás része.
Így egész nap nem tudtuk használni, ugyan a hölgy említette, hogy menjünk át a másik szárnyba, ott működik. Eddig ezzel kapcsolatban nem volt ilyen tapasztalatom, ugyan mindig hideg időben voltunk a szállodában.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Jó
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:Kiváló
Szolgáltatások:Jó
Étkezés:Jó
Elhelyezkedés:Kiváló

Erzsébet Park Hotel további értékelései

2026.11.02a párjával
Gyenge
Sajnos a wellnes részleg úszógumis, ugrálo, hamgoskodó gyerekekkel volt tele. Víz hideg volt, sehol sem a kiírt értékek voltak. Nem volt semmilyen wellness illat, őszi dekoráció. Ételek nem nagy választék,kapkodó, ideges felszolgálók. Tisztelet a kivételnek. Recepcion unott informacio átadás. A...
2026.10.20a párjával
Kiváló
Már többször töltöttünk el egybefüggően 7 éjszakát és nem találkoztunk olyannal melyre a jó osztályzatnál lejjebb ment volna , de inkáb a kiválóság a jellemzőbb. Reméljük még töbször eltudunk ide jönni , hisz az ár érték arányosság , az ingyenes parkolás , a környezet minden az újra látogatotság...
2026.10.13gyerekekkel
Kiváló
A személyzet kedves volt,a szobák és a szálloda egyéb részei tiszták voltak! Az ételek finomak ,lehetőség volt egyéb szórakozásra ,pl biliárd ,bowling,csocsó. A wellnes részleg kicsinek bizonyult ,bár kettő is volt! Viszont szauna,gőzkabin kiváló! Legközelebb is elmennék ,jól éreztük...

Az Erzsébet Park Hotel legnépszerűbb csomagjai

 Parádfürdő - Kedvezményes előfoglalás (min. 2 éj)
Kedvezményes előfoglalás
78.300 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Parádfürdő - Nyugdíjas pihenés (min. 2 éj)
Nyugdíjas pihenés
82.162 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Parádfürdő - Kedvezményes pihenés (min. 2 éj)
Kedvezményes pihenés
87.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Parádfürdő - Két ünnep között (min. 3 éj)
Két ünnep között
200.466 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Parádfürdő - Karácsony (min. 3 éj)
Karácsony
235.098 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Parádfürdő - Szilveszter (min. 3 éj)
Szilveszter
350.649 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Parádfürdő - Kedvezményes előfoglalás (1 éjtől)
Kedvezményes előfoglalás (1 éjtől)
39.150 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Parádfürdő - Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
43.500 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Parádfürdő - Kedvezményes előfoglalás (min. 5 éj)
Kedvezményes előfoglalás
179.440 Ft / 2 fő / 5 éjtől félpanzióval
 Parádfürdő - Kedvezményes pihenés (min. 5 éj)
Kedvezményes pihenés
199.380 Ft / 2 fő / 5 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Helios Hévíz - Legjobb ár all inclusive ellátással a hévízi Hunguest Heliosban
Hunguest Hotel Helios Hévíz
126.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Szenior ajánlat
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
85.272 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló - Legjobb ár félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
98.100 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval