Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Zajos éjszakák az Erzsébet Hotelben

Erzsébet Park Hotel ParádfürdőErzsébet Park Hotel Parádfürdő a térképen

Kiváló 2013. októberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2013. október 23.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Külön kiemelném, hogy a kilenc hónapos babánk étkeztetésében a konyhai személyzet nagyon segítőkész volt, valamint azt, hogy lehetett választani utazóágy és fa rácsos ágy között, amiben a pici alhatott. Mi természetesen az utóbbit választottuk.
Negatív élmény volt, amit szóban és írásban is jeleztünk az igazgatónak, hogy az ott töltött két éjszakán éjfélnél előbb nem tudtunk elaludni, mivel a felettünk lévő emeleten egy vagy két család gyerekei rohangáltak és kiabáltak a folyóson. A födém döngött a kiabálás, viháncolás is nagyon hallatszott a mi szintünkön. Többször szóltunk mi és a szomszéd szobákban tartózkodók, de "sajnáljuk" ez volt a válasz, ami nekünk nagyon kevés volt. Egy család miatt több pihenni vágyó ember éjszakáit tette szörnyűvé az eset. 22-én jöttünk haza és kiderült, hogy a fenti eset miatt a pihenését megszakítva inkább hazament a szomszédban tartózkodó középkorú pá is. Mivel az igazgatóval kétszer is beszéltünk a problémáról, úgy gondoljuk, hogy a szálloda gyengesége az, hogy nem tudtak mit tenni. Egyébként minden jó és tényleg kiváló volt minden, de a fentiek miatt nem ajánlom a szállást, főleg kisgyermekeseknek, mert ha ismét egy ilyen család érkezik, valószínű velük sem tudnak majd mit kezdeni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Átlagos
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:
Szolgáltatások:
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló

Erzsébet Park Hotel további értékelései

2025.05.15a párjával
Gyenge
Voltunk már itt de a színvonal romlott. Vissza vágytam ide. De már nem hiszem hogy többet ebben a szállodában szállunk meg. Az ételek oda égetve. Az üdítő felvizezve. A szoba utcafrontos volt de hajnal 4 köt keltünk mert a kocsik úgy hajtottak. Reggel 7 re lementünk kávézni nem tudták adni mert a...
2025.04.14a párjával
Kiváló
Remekül éreztük magunkat a párommal nem bántuk meg hogy a Park hotelt választottuk . Olvastuk a hozzászólásokat, fura hogy néhányan képesek a kákán is csomót keresni . Lehet kifogásolni mondjuk a gyenge víznyomást de azt vallom aki csak a negatívumokat látja,annak az élete is negatívumokkal lehet...
2025.04.02a párjával
A hotel vadregényes helyen van, de a buszmegállótól 1 percre, ami nagyon jó annak, aki nem autóval jön. Aki nyugalomra vágyik, távol a civilizációtól, és szeret kirándulni, az jól fogja magát érezni. Az is jól fogja magát érezni, aki a hotel belső szolgáltatásait szeretné használni: játszószoba...

Az Erzsébet Park Hotel legnépszerűbb csomagjai

 Parádfürdő - Nyugdíjas pihenés (min. 2 éj)
Nyugdíjas pihenés
70.232 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Parádfürdő - Kedvezményes pihenés (min. 2 éj)
Kedvezményes pihenés
74.366 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Parádfürdő - Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
Napi ár félpanzióval (1 éjtől)
37.183 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Parádfürdő - Kedvezményes pihenés (min. 5 éj)
Kedvezményes pihenés
170.430 Ft / 2 fő / 5 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Két ünnep között
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
66.880 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - Kedvezményes ajánlat teljes előrefizetéssel
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
81.738 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Kapitány Sümeg - Kedvezményes pihenés
Hotel Kapitány Sümeg
115.460 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval