Kiváló 2013. októberben, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2013. október 23.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Külön kiemelném, hogy a kilenc hónapos babánk étkeztetésében a konyhai személyzet nagyon segítőkész volt, valamint azt, hogy lehetett választani utazóágy és fa rácsos ágy között, amiben a pici alhatott. Mi természetesen az utóbbit választottuk. Negatív élmény volt, amit szóban és írásban is jeleztünk az igazgatónak, hogy az ott töltött két éjszakán éjfélnél előbb nem tudtunk elaludni, mivel a felettünk lévő emeleten egy vagy két család gyerekei rohangáltak és kiabáltak a folyóson. A födém döngött a kiabálás, viháncolás is nagyon hallatszott a mi szintünkön. Többször szóltunk mi és a szomszéd szobákban tartózkodók, de "sajnáljuk" ez volt a válasz, ami nekünk nagyon kevés volt. Egy család miatt több pihenni vágyó ember éjszakáit tette szörnyűvé az eset. 22-én jöttünk haza és kiderült, hogy a fenti eset miatt a pihenését megszakítva inkább hazament a szomszédban tartózkodó középkorú pá is. Mivel az igazgatóval kétszer is beszéltünk a problémáról, úgy gondoljuk, hogy a szálloda gyengesége az, hogy nem tudtak mit tenni. Egyébként minden jó és tényleg kiváló volt minden, de a fentiek miatt nem ajánlom a szállást, főleg kisgyermekeseknek, mert ha ismét egy ilyen család érkezik, valószínű velük sem tudnak majd mit kezdeni.
Sajnos a wellnes részleg úszógumis, ugrálo, hamgoskodó gyerekekkel volt tele. Víz hideg volt, sehol sem a kiírt értékek voltak. Nem volt semmilyen wellness illat, őszi dekoráció. Ételek nem nagy választék,kapkodó, ideges felszolgálók. Tisztelet a kivételnek. Recepcion unott informacio átadás. A...
Már többször töltöttünk el egybefüggően 7 éjszakát és nem találkoztunk olyannal melyre a jó osztályzatnál lejjebb ment volna , de inkáb a kiválóság a jellemzőbb. Reméljük még töbször eltudunk ide jönni , hisz az ár érték arányosság , az ingyenes parkolás , a környezet minden az újra látogatotság...
A személyzet kedves volt,a szobák és a szálloda egyéb részei tiszták voltak! Az ételek finomak ,lehetőség volt egyéb szórakozásra ,pl biliárd ,bowling,csocsó. A wellnes részleg kicsinek bizonyult ,bár kettő is volt! Viszont szauna,gőzkabin kiváló! Legközelebb is elmennék ,jól éreztük...