Mélyrepülés

Eddigi életem során, noha jártam már pórul éttermi látogatásaim során, ilyen kritikán aluli színvonallal még sehol sem találkoztam. Így hát, rám amúgy nem jellemző módon, közzé is teszem a tapasztalatainkat.

Már az gyanút keltett bennünk, hogy az étteremben 15 foknál nem lehetett melegebb, kabátban ültünk mi, és a másik asztalnál ülők is. Tudtuk, hogy hétfőn-kedden zárva voltak, de mégis csak 12:30 körül érkeztünk, nem hajnalban. Ez azonban (sajnos) nem tántorított el minket egy jó ebéd elfogyasztásától, hát ültünk kabátban és egy jó forró tehát elkortyolva, valahogy átmelegedtünk...
Előzetesen már tájékozódtunk a heti ajánlatról a facebook oldalon, gondoltuk, egyet meg is kóstolunk belőle. Újabb hibát követtünk el. A felszolgáló és a szakács gyors szóváltását követően hamar világossá vált, hogy a heti ajánlatból semmit sem tudunk választani. Talán célszerű lenne átnevezni "heti ajánlat szerda estétől"-re... Ezen jót nevettünk, de nagyvonalúan túlléptünk rajta. Kértünk rántott csirkemellet és garnélás szélesmetéltet citrommártással. A rendelés után kb. 10 perccel klopfolást hallunk a konyhából. Nem akartuk elhinni, hogy ez a mienk lehet, hiszen rajtunk kívül egyetlen asztalnál ültek csak, így feltételeztük, hogy nem akkor álltak neki. Aztán később összeállt a kép. Na most jön az izgalmas rész...kaptunk egy szinte feketére sült rántott húst (valahol be kellett hozni a csúszást) és egy spagettit citrommártásban. Csak a garnéla és a szélesmetélt hiányzott belőle. Nem egy jó arány. Néhány perc elteltével a felszolgáló külön tányéron szervírozta a lemaradt garnélát. Ami mellesleg hűtőhideg volt. Itt már nem tudtuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Később ez is eldőlt.
Kikértük a számlát és a „pincérnek” megjegyeztük, hogy a kiszolgálás kritikán aluli volt. Egy magára valamit is adó helyen kezüket-lábukat törik, hogy valahogy kárpótoljanak minket ezért. Egy vérszegény elnézést kaptunk, na meg a számlát. Majd egy jó 5 perc várakozás után (még mindig csak 1 asztalnál voltak rajtunk kívül!) külön szólnunk kellett, hogy fizetni szeretnénk. A pincér kis tétovázás után visszakérdez, hogy mennyiből adhat vissza. Na ekkor dőlt el, hogy nem sírunk, hanem röhögünk.
Mint egy szürreális álom. De mégis véres valóság.

Annyit még hozzáteszek, hogy 3. alkalommal voltunk a vendéglőben. Elsőre kifejezetten jó benyomásunk volt, másodjára már erősen átlagos volt az étel is.
Ez utolsót - mert nyilván az utolsó volt – nem tudom minősíteni.