Jó kaland volt ez is

Ebéd után elhatároztam, hogy személyes tiszteletemet teszem a pázmándi tájházban. A település közepén van, a polgármesteri hivatal mellett. Persze zárva, Na, de azért van a telefon. Hívom a hölgyet, harmadik kicsengésre felveszi. Szándéknyilatkozatot teszek szóban. Mikor? Most? Hűű, kis gond van, tegnap született a pici baba. Erre én sűrű elnézéseket makogok a zavarásért, de ő azt mondta, hogy ha már itt vagyok, várjak, egy fél óra múlva itt lesz! Ilyen emberek is élnek, bizony! Én eltekergek a községben egy fél órát, jól töltöm az időt, van mit nézni. Négyre visszaérek, 16 óra 1 perckor csüggedtem találom a kedves hölgyet, kint ül a padon, azt mondja, hogy rossz kódot ütött be a riasztóba, mert elmosódott az írás... és hívta a polgármesteri hivatalt szorgalmasan, de nem vették fel, pedig ott a kódmegoldás. Egy kicsit ott szerencsétlenkedtünk, aztán megnéztem én is, feltettem a szemüveget, és lám, akkor már más számok voltak a papíron, mondtam, üsse, be, és tadáámm, jó is a kód! De ezzel még nincs vége, mert közbe kiérkezett a biztonsági szolgálat autója, hogy hoppá, hoppá, mi is ez a riasztás? Jaj, meséltük, instállom... nem úgy van az, akkor szólni kell! Nekik! Ezt a hölgy nem tudta. Egyeztetés, hová kell vagy kellett volna szólni ilyenkor. Ki is kell fizetni a kiszállást. Mondtam, hogy én vagyok a ludas, miattam történt az egész, kifizetem, mennyi? Nem úgy van az, majd fizet az önkormányzat. Miért? De hát az ő dolguk, magas szint ez, én meg csak porszem vagyok a nagyurak végtelen tengerén, hát rájuk is hagytam. Szóval, végül így jutottam be. Azt hiszem gratuláltam a friss unokához, reméltem, hogy mindenki jól van és egészséges, igen, mindenki rendben van, csak holnap lesz nagy-nagy tejfakasztó buli és őneki, a nagymaminak kereskedelmi mennyiséget kell sütni-főzni. Éppen azt csinálta. De aztán nagyon jól elvoltunk attól kezdve. Van egy helyi fafaragó mester, aki innen származik, de közben Csemőre költözött, ha jól értettem, és az ő faragásaiból van kiállítás a fél tájházban, a másik felében van a néprajzi gyűjtemény. Ezt is, azt is megnéztem. Nincs erről mit sokat mesélni, egy tájház az tájház, körülbelül azt látod benne, meg a helyiek ügyszeretetét, adományait, szívüket és lelküket. Kiélveztem ezt a környezete, lubickoltam és pancsoltam benne, ez a drága nő meg nem akart elfogadni semmit ezért az egészért, hogy félbehagyta a sütést. idebiciklizett fél órán keresztül ezért az idegen senkiért, meg még a kóddal való járulékos kellemetlenségek... de nagyon derűsen búcsúztunk, valami dohányt azért persze, hogy belegyömöszöltem az adománynak való üvegbe, és éljenek soká a világ jóemberei, éljenek a tájházak, és az összes olyan lélek, aki szeretettel, odaadással végzi, kedveli a munkáját! Hálás szívvel, egy látogató Budapestről