A kő marad

Amikor ott sétáltam, megnéztem az Apponyi-szobrot, meg nézegettem azt az idős párt, aki ott tipegett az emlékművek között, és fontosnak tartotta, hogy a képen is szerepeljenek. Hát itt egy kő... A kő. A koros bácsi, aki rendkívül nehezen járt már - egymásra támaszkodtak a nénivel -, rendkívül büszkén odaállt, és ott fotóztatta magát a nejével. Nyilván van valami, amit ebből a büszkeségből nem értek, nyilván olvastam pár könyvet én is a floridai gróftól, és azóta sem értem, nehezen magyarázható a kultusz, amit holtában vert maga körül. Szóval, egy olyan országban, ahol valódi művészek egész regimentje tette gazdaggá az irodalmat, Petőfi, Arany, Radnóti, József Attila... itt írt Jókai, Mikszáth, Móricz, Gárdonyi és Móra és mások is csodákat, hogy kerül ez a dolog összefüggésbe ezzel a kővel... Ki tudja. Bár, ismerjük el, a szocialista társadalmi vonalnak is voltak igazán nehezen vállalható irodalmárjai... Talán ez valami kötelező mellékterméke minden ideológiának.